Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
8 Új Dunatáj • 2004. június nevezett ki az Akadémia az Intézet élére Eckhardt Sándor személyében. Eckhardt a francia tanszéknek a professzora volt, én hallgatója voltam, és nála vizsgáztam alapszakvizsgát. És én lettem volna a francia irodalom felelőse ott. S akkor Gyergyai azt mondta Eckhardtnak, hogy Rába húzódozik attól, hogy odamenjen az Intézetbe. Azt nem mondta, hogy miért. Eckhardt ezt megértette volna; de azt nem értette meg, hogy itt van egy kis középiskolai tanár, s hogy jön ahhoz, hogy egy akadémiai intézettől húzódozzék. S iszonyú dühös lett, és rettenetesen szidott engem, Gyergyai elképzelése szerint. Gyergyai boldogan elmondta nekem. [Nevet.] Sose haragudtam érte, mert annyi minden jó gesztusa volt. Hát talán ennyit.- S miként esett a választás a műfordítás-témára, illetve hogyan került utóbb Babits a fókuszba?- A műfordítás-témára úgy került a választás, hogy azért azt én egy-két év alatt beláttam, itt a Ménesi útra bezárva a francia irodalommal önmagában véve alkotó módon nem lehet úgy foglalkozni, hogy letegyen az ember az asztalra olyan alkotást, ami aztán önmagáért is beszél, úgyhogy a komparatisztika, az összehasonlító irodalomtörténet szintjén kellett mozognom, fölhasználva mindazt, amit francia és egyéb irodalmakból ismertem és megtanultam. Másrészt olyan területnek ítéltem meg, amelyik még feltöretlen ugar volt. Úgy gondoltam, hogy itt lehet tenni valamit, továbbá ez ideológiamentes, itt egyszerűen nincs mibe belekötni, nincs mibe belekötni abba, hogy Daniéban ez van, Babits ezt remekül megoldotta, de valamit beszúrt, és amit beszúrt, abban az ő gondolkodása hogyan fejeződik ki.- Úgy gondolom, hogy ez a választás valóban nagyon bölcs és okos volt, ugyanis ez az a kötet, aminek, ha ma a kezünkbe vesszük, minden szava - ami az akkori idő tájt írt irodalomtörténeti tanulmányokkal ritkán esik meg - ugyanolyan jó szívvel olvasható, mint hogyha ma írták volna. Tehát valóban sem szóhasználatában, sem ideológiájában, sem akármilyen következtetésében nincs rajta az a piros pántlika, ami azért akkor nagyon sok könyvnek a jellemzője volt.- A piros pántlika nincs rajta, de én azért szigorúbban ítélem meg. Ma már úgy látom, hogy főként a Tóth Árpád fejezetet keményebben kellett volna megfognom. Már a kandidátusi vitán is szóba hozta Rónay György, és igaza volt, hogy például Tóth Árpádnak a Milton-fordításait jobban meg kellett volna rostálnom, és egyáltalán a Tóth Árpád-fordításokat. Úgyhogy ezt a részét semmiképpen nem érzem annyira sem elfogadhatónak, mint a Babits-alfejezetet.- A három szerző közül hogy esett a választás Babitsra? Miért Babits irányába mozdult el monográfiaírás céljával?
