Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
Beszélgetés Rába Györggyel 7- Én akkor középiskolai tanár voltam, és aki akkor élt, és már felnőtt volt, tevékeny dolgozó ember, az úgy élte át ezt a két esztendőt - már ’55-öt és ’56-ot is -, hogy olvadás volt, és az embernek megjött a kedve, hogy dolgozzon, valamivel többet is csináljon. Ennek az első lépése az volt, hogy a frissen alakult Magvető Kiadónál valamit működhettem, és ennek a működésnek a tárgyi bizonyítéka lett Leopardi válogatott versei. Ugyanígy ’56-ban, a nagy olvadás idején két ajánlatot kaptam, az egyiket a Szépirodalmi Kiadótól, ahová lektornak hívtak, a másikat az akkori Irodalomtörténeti Intézettől, amit talán akkor nem is Irodalomtörténeti Intézetnek hívtak még, hanem Dokumentációs Központnak, Kardos Tibortól. Kardos Tibor tanított engem középiskolában olaszra. Ő volt akkor az olasz tanszék vezetője, és ott a Ménesi úton a világirodalmi osztály vezetője. Oda francia előadónak hívott engem, arra a feladatkörre, hogy én a francia irodalmat képviseljem.- ’56-ban mikor, október előtt vagy október után?- Október előtt. Mindenképpen október előtt. Ez a válaszomhoz is hozzá fog tartozni. Valamikor nyár elején. S én úgy döntöttem, hogy Kardos Tibornak mondok igent és nem a Szépirodalminak, ami nem is Szépirodalmi volt akkor, hirtelenében nem is tudom, mi volt a neve. Úgyhogy ’56 szeptemberében már egy ismerkedési estre mentem oda, és találtam ott valakit, akivel szükségszerűen közvetlen kapcsolatom kellett, hogy legyen az osztályon, s akivel én nagyon rossz viszonyban voltam. S akkor meg is mondtam Kardos Tibornak, hogy nem megyek, de ő azt mondta, hogy majd én elintézem, meglátod, külön szobátok lesz, külön íróasztalotok - nóta bene, később kiderült, hogy egyetlen árva szoba volt és egyetlen íróasztal tíz-egynéhány embernek, úgyhogy ez az ő regélő természetéhez tartozott, de mindenesetre akarta, hogy odamenjek. Nos akkor jött a forradalom - ugye az októberi dátummal erre céloz -, akkor kialakult az írósztrájk, és akkor én úgy éreztem, hogy evvel szolidáris kell, hogy legyek, és nem léphetek egy társadalmi lépcsőfokkal följebb onnan, ahol éppen vagyok - akkor középiskolai tanár voltam, ahol nekem egyébként nagyon rendben volt a sorsom -, és akkor azt mondtam, hogy nem megyek. Nem megyek, mert ugye az ember nem teheti meg, s akkor egy-két nagy ember, aki később, azt hiszem, megbánta, hogy azt mondta nekem, hogy hát mit gondolsz, mi azonosak vagyunk azzal - mondta nekem novemberben, decemberben -, ami most kialakult? Ne mondj ilyen hülyeségeket, mi sem vagyunk azonosak ezzel satöbbi, satöbbi; úgyhogy január 1-ji dátummal vettek engem állományba, de akkor már itt zajlott az élet. Úgyhogy Gyergyai Albert, akinek én nagyon sokat köszönhetek, aki nekem jóakaróm volt, tanárom, én is nagyon szerettem, de azért időnként volt benne malícia, és időnként megfricskázta az embert. A forradalom után homo regiust, királyi biztost