Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
6 Űj Dunatáj • 2004. JÚNIUS monográfiát írok. Az Intézetben igenis volt ellenállás ezzel a munkával szemben, de akkor már nem Babits miatt. Akkor már - és ez a 70-es évekre áll, sőt a 60-as évek legvégén is - az intézménynek, mármint az akkor még Irodalomtörténeti, később Irodalomtudományi Intézetnek a saját léte volt fontos. Az, hogy legyenek kiadványok. A nagy műfordítókról szóló könyvem megjelenését például az ilyen anekdotikus előzmény előzi meg: az intézet akkori könyvkiadási felelőse szólt nekem, hogy elkészülök-e '68-ban a könyvvel. Mondtam, igen. De jól gondoljam meg a dolgot, mert az Intézetnek három könyve van fölterjesztve, és csak kettő jelenhet meg. Mondtam, kérlek szépen, jelenjen meg a másik kettő, az enyém majd megjelenik egy-két évvel később. Igen ám - mondta de az egyik könyv az csak negyedrészt van meg, és az biztos nem készül el, a másikból pedig egy sor sincsen, és a szerzőnek a nevét az Akadémiai Kiadó igazgatója hallani sem akarja, mert már tíz éve lejárt a szerződése. Úgyhogy rajtad áll, hogy egyáltalán lesz-e könyvünk, és valami a tervünkből egyáltalán megvalósul-e. Mondom, kérlek, lesz. Úgyhogy ’68- ban ott volt a könyv az Akadémiai Kiadónál, aztán mivel az év végére került, tehát már ’69-et írtak rá. Na most a későbbiekben is ez úgy alakult, hogy Babitsosai lehetett foglalkozni, és tulajdonképpen már akármit lehetett mondani, csak: kettősség alakult ki az intézményben. Én már a műfordítókat sem azért írtam, hogy kandidátusi értekezés legyen belőle, hanem az intézménynek szüksége volt arra, hogy legyenek kandidátusai, s ezért az igazgató levelet írt mindenkinek, aki itt szóba jöhetett, hogy nyújtsa be. Benyújtottam. Most a későbbiek során ugyancsak az igazgató, akiknek úgy gondolta, hogy a munkálatban lévő értekezése az nagydoktori fokozatra juthat, azoknak megint írt levelet, így nekem is, hogy nagydoktori fokozatra nyújtsa be. Ezt viszont már nem akarták az intézetben mások, mert legtöbbször nem akarták azt, amit Sőtér, az igazgató akart. Hogy mért nem akarták: hát voltak, akiknek nem volt megfelelő munkásságuk, és nem akarták, hogy a másiknak legyen, pláne akkor, amikor az illető az intézeti hierarchiában följebb állt, és nem volt olyan munkássága. Úgyhogy például amikor én Sőtér levelére hagyatkozva, és már azzal a gondolattal foglalkozva, hogy talán otthagyom az egész Intézetet, s akkor nem lesz rossz nekem a doktori fokozat, ami egy létminimumot jelent - akkor azt hiszem havi ezer forintot - beadom, mindent elkövettek, hogy ezt én ne tudjam beadni. És azt kereken meg is mondták, nem akarjuk, hogy te ezt a monográfiát teljesen befejezd. Ez nem Babitsnak szólt, hanem a hatalmi viszonyoknak, ami Babitstól független volt, és mondjuk a mi személyeinket érintette, engem, meg X-et, meg Y-t. Nomina sunt odiosa.- 1957-ben került az Irodalomtudományi Intézetbe. Miként történt ez? Hogyan alakult ki a munkaköre?
