Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Komma Olivér: Anya, négy gyerek és az anyaotthon
Műmelléklet Bakó Jenő Nálunk a családban fontos dolog volt a fényképezés. Nagyanyámnak volt egy fiókja, amely tele volt nagyapám első világháborús képeivel, egyenesen a frontokról... Apám is, anyám is fényképezett, persze főleg bennünket, gyerekeket, mindhármunkat, ennyien voltunk. Rengeteg képünk van és majd mindegyiknek megvan a 6x6-os negatívja is. 1941 nyarán születtem Szekszárdon, az Árpád utcában, az 5-7 szám alatt levő házban. Ma már nincs meg az épület, a gyakorló iskola kézilabda-pályája van a helyén. Ez az időszak meglehetősen szomorú volt Európa és a világ számára. Nekem azért örültek. Volt ekkor már egy nővérem és két év múlva egy öcsém is született. Apám tisztviselő volt - ahogy akkor mondták - tizenhét évig dolgozott a Szekszárdi Kórházban számtisztként. Anyám és nagyanyám otthon voltak, főztek ránk, kötötték, varrták ruháinkat. Iskoláinkat természetesen Szekszárdon kezdtük valamennyien én magam ki sem mentem a városból csak huszonéves koromban, de nővérem elment innen érettségi után, orvos lett, gyermekorvos, öcsém szintén elkerült a szülőföldjéről. Kovács, népi iparművészként üti ma is vasat, miegyebet. Érettségi után nyomdásznak tanultam a Szekszárdi Nyomdában, innen kerültem a megyei lap szerkesztőségébe 1962 február elsején. A lap első fotóriportere lettem, az ott dolgozó újságírók közül páran fényképeztek is — ez ma is divat... Egyszerű eszközökkel, nagyon kezdetleges módon készült az újság akkor 1962-ben. Hatalmas a fejlődés ezen a téren a negyven év alatt. Újságíró Iskolát végeztünk akkoriban valamennyien, ezeket a Magyar Újságírók Országos Szövetsége MUOSZ keretén belül szervezték, különböző variációi voltak aszerint, hogy hány évig tartottak. Kitűnő fotósok tanítottak bennünket: Bottá Ferenc, Járai Rudolf, Farkas Tamás és mások. Szervezett a MUOSZ három éves fotós képzéseket is, úgynevezett Újságíró Akadémiát, annak is a fotóstúdióját, melyet Vécsey György vezetett. Rengeteg gyakorlati feladatot hajtottunk végre a három év alatt és ez alatt az idő alatt minden héten egyszer átballagtunk a Képző- és Iparművészeti Főiskolára, ahol Végvári Lajos professzor úr igyekezett bennünket művészettörténeti, esztétikai ügyekben okítani. Amúgy a szerkesztőségben rovatok voltak: ipar-mezőgazdaság, kultúra, belpolitika, sport. Ezekben a rovatokban dolgozott egy-egy fotós, aki ellátta a területen adódó feladatokat. Volt, aki a kulturális dolgokkal foglalkozott, de volt, aki reggel beült a kocsiba és járta a megye ipari üzemeit, ismerkedett a mezőgazdasággal, elmagyarázták neki, melyik a búza, melyik az árpa és milyen a rozs. Akinek ez nem kellett az a sportot választotta, vagy mást. Ez így jó volt természetesen. Sok speciális feladatra be tudta dolgozni magát a riporter. Voltak évek, amikor négy fotoriporter is talált munkát a szerkesztőségben. Ez a feladat nem művészkedés. Ott az esemény, melybe általában nem kell beavatkozni, azt meg kell örökíteni. Aztán hogy ez milyen módon történik, az már egyéni felfogás kérdése. A legkisebb faluban, a legjelentéktelenebb eseményeken, bárhol történhet olyan, ami nagyon jó képet eredményezhet és amit nem lehet előre kitalálni. Ott a helyszínen történnek
