Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Bornemissza Iván: Billegők
Bornemissza Iván • Billegők 71 tartója nyirkos lépcsője alatt lakik, és negyvenezres nyugdíjából napi ötszáz forint költőpénzt kap, és nem mer fellázadni, mert megverik. Nem tudjuk eldönteni, hol húzódik a hajléktalanság határa. Az angolszász felfogás szerint már az is hajléktalan, aki nem rendelkezik annyi tartalékkal, ami két és fél havi lakbér kifizetésére elegendő. Hajléktalan vagyok magam is. Az élet pedig sűrű, a fennmaradás veszedelmes. El lehet menni vasazni, 22 forint egy kiló vas. Üvegezni a diszkó mellé, papírt gyűjteni, Szokol rádiók, társasjátékok, hajcsattok és hatvan wattos hajszárítók után nézni a kukákban. Ezekből is lehet pénzt csinálni a kispiacon. Napi ezer-kétezer forint meglehet. Cápaként kell cirkálni a városban minden nap. Az 1993-as, - elképesztően régi! - törvény szerint: „hajléktalan a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye a hajléktalanszállás”. A bejelentett lakcímmel való rendelkezés, vagy nemrendelkezés semmit nem mond el azonban a hajléktalanról, illetve a hajléktalanságról. Rengetegen rendelkeznek mindmáig bejelentet lakcímmel elsárgult személyi igazolványokon, miközben tíz éve nem laknak a bejelentett helyen, mert például elváltak, aztán albérletükbe nem jelentkezhettek be, vagy mert a legváltozatosabb okokból menekülni kényszerültek otthonukból vagy városukból. A bejelentett lakcím semmit nem mond el egy adott ember szociális, pszichés, társas és anyagi helyzetéről, és semmit nem mond el élettörténetéről. (A törvény második részére utalva pedig: szinte sehol nem engedik meg a hajléktalanszállásra való bejelentkezést.) A hajléktalanok leghátul állnak a sorban, nagyon messze a központi akarattól, nagyon Ids érdekérvényesítő képességgel. Isten mentsen attól - természetesen -, hogy akkora csoporttá váljanak, amihez már érdemes alászállniuk a politikusoknak a több szavazat reményében. A jelenlegi munkaerő- és lakáspiaci helyzetben azonban nagyon sok esély van erre, és hogy még nem jelent meg az a szürke koldushad, amely pl. a XVIII-ik századi Angliát jellemezte, nem a néhány ezer forintos lakástámogatásnak, vagy a tíz-húszezer forintos rendszeres szociális segélynek köszönhető, hanem annak a rejtelmes szövevénynek, amit talán társadalmi szolidaritásnak, rokoni összetartásnak, furfangos életvezetési trükkök tárházának nevezhetnénk. Egy ötven éves férfi meséli: — Mikor meghalt a feleségem, akkor kezdtem lefogyni. ’83-ban. A gyerek meg ’84-ben halt meg. — Hogy halt meg a gyereked? — Elütötte az autó. — Hány éves volt?
