Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Farkas Zsombor: "Itt a jövő előttem!" - "...aztán a többit majd meglátjuk"
52 Úr Dunatát ■ 2003 március mondom, ilyen kisebb konfliktusok lettek belőle, összetűzések, veszekedések. Hát hogy hova tűnnek el a pénzek?! — Azt hitték, hogy te loptad el? — Nem... nem... ilyen nem volt, csak ugye, mindenkit meggyanúsítottak. Ugye, hogy mégis csak kinél lehet. Aztán az a pénz végül is emlékszem, megvolt, mer a kandallónak a tetején ott volt. Ott senki nem kereste, de végül is meg lett. Meg ilyen kisebb hülyeségek, hogy ki miért játszik a másiknak a játékával, meg ilyenek. — Mondtad, hogy nemcsak a családban volt gond a beilleszkedéssel, hanem a környezetedben is. Az iskolába például voltak barátok, barátnők ? — Hát barátaim voltak, barátnőt azt nem tudtam szerezni. De viszont, mikor má kikerültem suliba ott... ott azé má kicsit gikszeres volt a dolog... mer nehezebb volt! Szóval elején nekem ez nagyon nehéz volt. Utána szépen - szépen összejöttek a dolgok, mer első hétben nehéz volt, utána má lassan megtudtam mindent; hogy melyik terembe kell mennem, milyen óráim lesznek, akkor, mennyi idő van rá, hogy eljussak az egyik teremből a másikba, mennyi idő van kajálni... — Volt aki ebben segített? — Persze volt. Volt egy hét, amikor segítettek, de utána má szépen lassan mentek a dolgok. Csak mondom, így még a nyelvvel is volt egy kis gond! Hogy hirtelen nem tudtam, mit jelent, de utána szépen lassan beugrottak a dolgok. — Egy pillanat! Milyen volt az osztályközösség? Be tudtál illeszkedni ilyen rövid idő alatt? — Hát... barátokat tudtam szerezni... meg volt egy ilyen középiskola, amibe átjártunk sportolgatni... foci meg ilyesmi... aztán ott is voltak ismerősök, meg odajárt az egyik unokabátyám... ő ott volt... azt hiszem, harmadikos... most megy negyedikbe... vagy ötödikbe... mer ott ötéves iskola van... meg aztán ott más a rendszer... például a középiskolába úgy megy, hogy már ott autóval közlekedsz... kezedbe adják a kocsikulcsot otthon reggel, és mondják, hogy menjél az iskolába... engem unokabátyám... ő hordozott. — Bulik voltak? Osztálytársakkal, barátokkal? — Hát egybe majdnem elmentem... csak ugye mégse... — Miért nem ? — Mert nem engedtek el! Nem engedtek el! De... nem is sajnáltam. Szóval lehet, hogy jól éreztem volna magam, de ki tudja... Sok idegen, meg mondják ott a szöveget, aztán vagy értem, vagy nem... Amúgy lehet, hogy meg tudtak volna műteni odakinn... a lábamat. Hát van egy ilyen kórház, ahol ilyen betegségekkel fog-
