Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 4. szám - Tóth Máté: Gino Sirola magyar antológiái a Babits levelezés tükrében

kai, majd a regény végén is az ő (az írnok) szájába adja ezt a felismerést: „Jól van,... nagyon szép ikrek vagytok!”

Ellentétet képez a regényben a halott és az élő város is. A városban kétszer kondultak meg „a harangok délben először az élő, utána a sírváros üdvéért. A zúgás, olvassuk, „felszakította a csigalépcsők csendjét”. A halottakat kilenc rekeszes tömegsírba fektették, utánozva vele az élőváros képét. Az olvasót ez Dante Isteni színjátékáxa emlékeztetheti, ahol a Pokol, Purgatórium és Paradicsom volt háromszor kilenc részre tagolva. Nem véletlen, hiszen a keresztény világfelfogásra jellemző ez a kettős tagolás: az élő és halott felosztás, a pokol és menny elkülönítés, a jó és a rossz, a sátáni és isteni szétválasztása. Mészöly regényében ez a szétválasztás csak látszólagos. A halottakat „kiemelik” sírjaikból, s egy szerepjátékkal újra életre keltik őket. Egybemosódik a halál és az élet fogalma.

Látszólagos ellentétet képez a keresztényi és a barbár kultúra párhuzamos, egymás mellett való fönntartása. Templomok kondulnak a halottakért és az élőkért, majd az ezzel kapcsolatos, ehhez fűződő színjátékot tekintik a busójárások előzményének. A hagyományok összemosódnak. Ahogy a föld vizei sem különállók, hanem általuk „az egész földrész nedvesen és összefüggően lélegzik”.

További látszólagos oppozíció a fent és a lent kérdése. Ez a motívum szinte végigvonul az egész regényen. Az első ilyen és a legszembetűnőbb a halott lány megtalálása a búzában. A pilóta fentről néz le rá, és a rögzített képet (fényképet) is ő készítette. Ezzel a fényképpel időtleníti, konzerválja a nőt. Áthelyezi az örökkévalóságba, a felbomlást a végtelenségbe. Ezzel a képpel megszűnik a fent és a lent ellentéte. Egységet alkot, egy kerek egészet, így a felbomlást áthelyezi a létbe. A fönt és lent ellentéte, mint már utaltunk is rá, eggyé is válik a kettő közti mozgás, változás. A búza és a pilóta szférája egy lesz, a még élő, változó, míg a halál és az ég változatlan: „Hatalmas búzatábla fölött haladt el, mely nem feküdt le sehol, a szárak törés nélkül hajlongtak, és szüntelen mozgásukkal kontrasztosan bizonytalanná tették a földet. A kék üresség volt az egyetlen biztos közeg, amelyben meg lehetett kapaszkodni.” „Csak akkor van, és csak akkor az, ami, és csak akkor válik azzá, ami, és csak akkor él, ha a létbe nyúlik. Valami akkor éri el létének teljességét, amikor önmagán túlemelkedik. Maradéktalanul csak akkor az, ami, ha teljesen önmaga.”14 A füstcsík is ehhez hasonló motívum, nem bomlik fel, állandó marad. Nemcsak a regény történetén belül, hanem örök marad az író által. Nem több szint van, nem fent és lent, nem élet és halál, hanem egyfajta időn kívül állás, s ennek az egysége.

A Megbocsátás írója megkettőzi a világot, oppozíciókat állít fel, de ezek csak látszólagosak. Valójában összemosódnak a határvonalak. A halott város egyezik

7