Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 4. szám - Tóth Máté: Gino Sirola magyar antológiái a Babits levelezés tükrében

A cenzor is megdicsérte művét, de sajnos ismerős volt Somogybán, s a következőket írta: De mivel nyilván ki van téve Kaposvár, Somogy vármegye, herceg Esterházy kastélya, ámbátor a gavallérok és a dámák és a kisasszonyok nevei meg vágynak fordítva, mégis aki a Somogy vármegyei nemességet isméri (...) könnyen tudhatja, ki volt légyen a vén Dorottya, a görbe hátú Adelgunda s a többi, azért féltős, netalántán a somogyi urak (...) nagyon neheztelve olvassák ezt a szatírát.” Az eposz cselekményét az író a farsang idejére helyezi, s ez határozza meg a mű egész jellegét. Az 1799. évi farsang nagyon rövid volt, hosszú évek óta a legrövidebb. Kezdete január 6. napja, vízkereszt ünnepe, s egészen hamvazószerdáig tart. Utolsó napja mindig a húsvét idejétől függött, vagyis változó volt. Mivel ekkor húsvét ünnepe korán beköszöntött, nagypéntektől visszaszámolva a negyven napos böjt idejét, hamvazószerda február 6-ra, Dorottya napjára esett, s a farsang idejét egyetlen hónapra kurtította. Farsangi szokás volt, hogy az addig hajadon lányok csak ekkor mehettek férjhez, hiszen ezután a szigorú, húsvét nagypéntekéig tartó böjt következett. A röpke hónap jelentősen csorbította a férjhezmenési esélyeket, s a pártában maradt lányok megdühödtek, hiszen tudták, hogy abban az évben ismét ők lesznek a csúfolódás tárgyai. Híres néphagyomány ugyanis a farsangkor pártában maradt lányok gúnyolása, ilyen szokás volt a „szűzgulyahajtás”, az „állakodalom”, a „tuskóhúzás”. Ez utóbbira Csokonainál is találunk egy kifejezést: „tőkét vonni”, amit az egyik lábjegyzetben meg is magyaráz: „Szokásban vagyon sok helyen, hogy mikor a farsang elmúlik, a meg nem házasodott ifjakkal és a férjhez nem ment lányokkal valamelly darab fát nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyről a másra vitetnek.”

Tehát Dorottyáék okkal tartottak a megcsúfoltatástól, pedig tekintélyükön épp elég csorba esett már, amikor beavatkozott a történetbe az ismert eposzi szereplő, Erisz, a viszály istennője. Hősnőnk háborút indít, harci szekérként a hölgyek által magasra emelt díványról vezényel, s már-már győzelmet arat a férfiak serege és vezérük, Karnevál herceg ellen. A viadal-motívumnak is megvan a gyökere a néphagyományban. A farsang időszakának két képviselője volt: Cibere vajda, aki a böjtöt, a diétás, könnyű ételeket, és Konc király, aki magát a zsíros, húsos farsangot jelképezte. Cibere és Konc megszemélyesített háborúskodását gyakran szalmabábokkal játszották el. Vízkeresztkor Konc király győzött, ellenfelét elégették vagy a folyóba dobták, kezdődhetett a farsang. Húshagyókedden azonban Cibere lett a győztes, hamvazószerdával pedig véget ért a farsang időszaka, kezdetét vette a böjt. Ezt a népszokást használta fel Csokonai a farsangi viaskodás ábrázolására.

A történetben a vénlányok már majdnem győznek, Opor hadicsele azonban megfordítja a harci szerencsét. Annak ígéri kezét, aki leggyorsabban megcsókolja.

4