Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 4. szám - Tóth Máté: Gino Sirola magyar antológiái a Babits levelezés tükrében

mondatot olvashatjuk: „A Fürtrablás a világon páratlanul álló epikus mű.” E művében egyébként a világirodalom nagy hősi és komikus eposzait vette sorra, s költői öntudattal kijelölte köztük a Békaegérbarc és a Dorottya helyét is. Pope eredeti angol vígeposzát francia átdolgozás alapján Csokonai fordította magyarra, s dolgozott Pope Essay on Man című értekezésének magyarításán is. Főként a költő műveiben megfogalmazódó erkölcsbölcselete érintette mélyen.

A tény, hogy Csokonai ismerte ezeket a műveket, még nem jelenti azt, hogy utánozta is. Csupán néhány hasonló vonást fedezhetünk fel közöttük, s tartalmilag leginkább Tassoni eposzához hasonlít, hiszen ott is nők harcáról van szó, mint a Dorottyaban. A párhuzam közöttük inkább abban áll, hogy az eposzi méretekhez képest kisszerű, nevetséges témát felnagyítja, fontos, jelentős eseményként mutatja be. Ettől paródia. Tassoni az allegória leple alatt korának romlottságát, Csokonai a nemzet elkorcsosodását gúnyolja ki.

E művek nyomán azonban nem született rögtön meg a Dorottya, a költő munkásságában is több előzménye van. Jele és eredménye a két nagy példakép műveivel való ismerkedésnek Az aranysújtásos nadrág, amely félúton van a diáktréfák és neves elődeinek stílusa között. Két verse a Dorottya közvetlen előzményének tekinthető. A fiatal házasulandó habozása karikatúrát rajzol egy gazdag vénlányról, akit feleségül kéne vennie. A másik vers pedig már vérbeli vénlánycsúfoló:

Édes ugyan a szerelem:

De keserűn bánik velem,

Ha mézét olykor mutatja,

Üvegen által nyalatja.

(Dorottya kínjai)

Bármilyen távolról szemléli is a költő a művek témáját, bármilyen tartózkodó a fogalmazása, lehetetlennek érezzük, hogy ne lappangjon mögöttük riasztó személyes élmény. Ö maga tagadja a Dorottya élőbeszédében, hogy valóságos somogyi históriát írt, azt viszont elismeri, hogy több szereplőjének modelljét környezetéből merítette. A műhöz csatolt Élőbeszéd később készült, már Debrecenben, utólagos bocsánatkérésként a vélt párhuzamok miatt, de mindemellett okos és szórakoztató irodalmi tanulmány: „...az egész tartományban (...) egyetlenegy személyt sem találhatni, aki az én leírásommal és mesémmel megegyezne (...) én Kaposváron mindöszve is egyszer voltam, akkor is betegen és kúra kedvéért, a herceg kastélyában pedig sohasem voltam.”

3