Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 4. szám - Tóth Máté: Gino Sirola magyar antológiái a Babits levelezés tükrében
isten tragikus sorsától és csodás mesterségbeli tudásától ihletve - klasszikus műveltségéről, annak költészetét inspiráló hatásáról és természetesen önmagáról, emberiköltői helyzetéről ad számot. A Héphaisztosz című szonett Babits első pályaszakaszában, Fogarason keletkezett 1909-ben. A vers kézirata az OSzK-ban őrzött Angyalos könyv harmadik füzetében maradt ránk olyan klasszikus tárgyú versek szomszédságában, melyek jól jellemzik 1909 őszének válságos alkotói léthelyzetét. Babits görögös verseinek nagy része egy tömbben, háromnegyed év alatt íródott: az 1909 őszén született Thamyris az első és az 1910. tavaszi Laodameia az utolsó, mely egyben a költő legfontosabb és legmonumentálisabb alkotása ebben a gondolatkörben. A görögségélmény által ihletett Babits-verseket zömmel a második, Herceg, hátha megjön a tél is! című kötetében találjuk, melynek eredetileg - épp a fogarasi görögségélmény hatására - a Klasszikus álmok hexameteres versének címét szánta. Végül is a Nyugat vezetőinek tanácsára, akik a klasszikus hagyományra utalást szürkének és érdektelennek ítélték, a jelenlegire változtatta. Egy kivételtől eltekintve (Hegeso sírja) a költő valamennyi „görög” verse ebben a kötetben található (így a fent idézett is), ezért nem kerülhetjük meg a vers értelmezése előtt Babits (fogarasi) görögségélményének rövid tárgyalását. Ismerkedése a görögséggel jóval egyetemi képzése előtti időkre tehető. Már gyermekkorában kezdődött, amikor karácsonyi ajándékul görög mitológiai metszetgyűjteményt kapott (Friedrich Rösselt Lehrbuch der griechischen und römischen Mythologie című könyve ma is a szekszárdi Babits Emlékház ereklyéi közé tartozik.)1 A gimnázium ötödik évfolyamán kezdett el görögül tanulni, majd magyar-latin szakos tanárjelöltként alapos képzést kapott e klasszikus nyelvből is a pesti egyetem bölcsészkarán. Aztán fogarasi magányában minden addiginál intenzívebben foglalkozott a hellén világgal, jóformán csak görögül olvasott. A görög kultúra és irodalom iránti érdeklődése természetesen termékenyítő hatással volt költészetének témaválasztására. A kötet antik verseit világirodalmi példák is ihlették és alakították. Babits görögségképére döntően hatott az angol Swinburne költészete mellett a német filozófus, Friedrich Nietzsche görögség- illetve művészettipológiája. Szerinte a görög művészetben kétféle princípium feszül egymásnak, az apollóni és a dionüszoszi. Az ún. apollóni kultúra legtökéletesebb megvalósulása az olümposzi istenvilág, amelyben Apollón a harmónia, az öröm, az erkölcsiség, a szellemiség jelképe, s jellegzetesen apollóni művész Homérosz, az „agg álmodó”, és apollóni művészet a görög szobrászat. Nietzsche az apollóni harmóniaeszménnyel ellentétben az ún. dionüszoszi elvet tekinti a hellén világszemlélet másik elemének. Dionüszosz ebben az értelemben Apollón mitikus ellenalakja, a mértéktelenség és mámor, a misztikus és irracionális elragadtatás, a nyughatatlan szenvedély istene. A dionüszoszi művészet ősi mintaképe a zene, valamint a „zene szelleméből született tragédia”, bennük az emberi létezés ész és érzelem által be nem világítható mélysége, alvilági és éjszakai oldala, az ösztönös 3
