Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 4. szám - Tóth Máté: Gino Sirola magyar antológiái a Babits levelezés tükrében
Tóth Máté • Gino Sirola magyar antológiái 59 Tóth Máté GINO SIROLA MAGYAR ANTOLÓGIÁI A BABITS LEVELEZÉS TÜKRÉBEN Babits Mihály 1920-as, 30-as évek fordulóján a hazai irodalmi élet első számú tekintélyévé vált. Ezt jelzi, hogy Osvát Ernő 1929. október 28-án bekövetkezett halála után Babits veszi át (egyelőre Móriczcal együtt) a modern magyar irodalom reprezentatív lapjának, a Nyugatnak a szerkesztését. Erre utal, hogy a Kisfaludy Társaság 1930. február 5-i tagválasztó ülésén tagjai közé választja a költőt, elismerve érdemeit immáron a konzervatív irodalmi körök részéről is. A fiatal költő-generáció tagjai abszolút vezérként tekintenek rá már ebben az időszakban. Neve külföldön is mind ismertebbé válik; sorra jelennek meg művei különböző nyelveken. Francia nyelvterületen Gara László és Aurelien Sauvageot, németül Stefan J. Klein, Olaszországban Antonio Widmar és Gino Sirola dolgoznak rendületlenül műveinek fordításán. Legtöbb, és irodalmi értelemben is a legjelentősebb kapcsolata az olasz irodalommal van. Babits egész életében, a külföldi országok közül, legtöbbször Olaszországban járt. Az olasz irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotójának, Dante Alighierinek a munkásságával foglalkozott a legtöbbet a külföldi alkotók közül, és az ő művének a fordításáért kaphatta meg később a San Remo-díjat is. Olaszországban „Dante fordítójaként” különösen nagyra értékelték munkásságát. A milánói L’Eroica című lap alapítója és főszerkesztője, a Gautieri-díjas Ettore Cozzani, is Babitsot kereste fel levélben azzal a kéréssel, hogy fordítsa magyarra műveit, ezzel népszerűsítve őt Olaszország határain kívül.1 Az Országos Széchényi Könyvtár III/1143. Fondjában tizennégy, többségében olasz nyelvű levél maradt fenn, melyet Gino Sirola, a fiumei olasz tanár-műfordító írt Babitshoz, a kor magyar irodalmának legnagyobb élő tekintélyéhez. A levelezés legelső általunk ismert darabja 1928. július 28-án kelt, ám a két költő közös barátja, Antonio Widmar már ez előtt a dátum előtt öt évvel megemlíti Babitsnak Gino Sirola nevét, aki a különböző kultúrák közötti közvetítés céljával létrejött Delta című folyóirat számára fordított Tompa Mihálytól verset. Widmar közvetítésével kedveskedik Sirola Babitsnak egy Pascoli kötettel, és szintén Widmar az, aki tolmácsolja az olasz műfordító kérését, miszerint „nagyra becsülné, ha Babits írna neki, s esetleg elküldené számára fényképét.”2 Szintén a költő fényképét kéri szerkesztő kollégája, Francesco Drenig (Bruno Neri) számára. Gino Sirola, a fiumei Institute) Tecnico „Leonardo da Vinci” elnöke, amint azt Elek Artúr későbbi kötetének bírálatában írja, „még a háború előtti időkből való barátja
