Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 4. szám - Czeizel Endre: A gyermektelenség átka

30

ŰJ ÜUNATÁJ ■ 2003. DECEMBER

Ekkor egy váratlan esemény történt. Török Sophie rosszul lett, vakbélgyulladása volt, ezért 1928. március 29-én bekerült az Uzsoki utcai kórházba, ahol a következő nap, 30-án meg is operálták. A műtétkor a sebész látta a kismedencéjében azokat az összenövéseket, amelyek a korábbi gyulladás után alakultak ki, és amelyek a meddőségét okozták. Ekkor felmerült egy újabb műtét lehetősége, amelynek során megszüntették volna ezeket az összenövéseket a petevezeték körül, és akkor talán terhes is lehetett volna. De erre nem vállalkozott, mivel „egy új gyerek veszélyeztethetné ennek az egyetlennek boldogságát”.5 A kórházban Irma és Ildikó is meglátogatta. Április 7- én mehetett haza, és így mindenki azt hihette, a kórházból vitte haza gyermekét. S valóban a naptár április 8-ai bejegyzése szerint: „ágyban voltam, mellettem Ildikó”. Minden szükséges babaholmit már előzőleg beszereztek, április 10-én vették meg Ildikónak a babakocsit. Április 17-én kezdték intézni az örökbefogadást az árvaszéknél, majd 18-án Irma és Ildikó ízbégre költözött Török Sophie másik húgához.

Babits Mihály és felesége ugyanis 1928. április 20-a és május 22-e között Olaszországba utaztak, Rómától kezdve Pompeien és Nápolyon át Szicíliáig jutottak el, nyilvánvaló pihenésként és lezárásaként eddigi, illetve kezdeteként új életüknek.

A visszatértük utáni másnap, május 23-án Irma és Ildikó már hozzájuk költözött. (A május 27. és június 2. közötti rész hiányzik a naptárból.) Június 9-én Irmával és Ildikóval utaztak esztergomi házukba. Ildikó 1928. július 16-tól már Török Sophieval aludt a „piros” szobában és július 21-én szopott utoljára. Augusztus 22-én Babits Mihály édesanyja is felutazott Szekszárdról megnézni az újszülöttet. (Török Sophie édesanyja és testvérei folyamatos résztvevői voltak az eseményeknek.) Végülis 1928. szeptember 5-én került sor hivatalosan Budapesten a kislány örökbefogadására. A kislányt Babitsék később Potyókának becézték.

Török Sophie akkortájt patetikus szépséggel fogalmazta meg az örökbefogadó édesanya érzéseit:

Sírva sóvárgott embervirág, kit nem hordoztam méhemben, s kit fájdalommal nem én szültem e világra: íme kinyújtod felém hajnalszínű tenyered: hogy megfogódzhasson benned süllyedő életem. Áldott légy kicsi száj áldott a serkenő mosolyért, a gügyögő szóért melynek mennyei bűvöletét nékem rendelte az Isten. Áldott légy, mert megtaláltál engem elveszettet! és meleg szíveden megmelegítettél!

Drága karocskák, öleljetek szorosan!...