Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 4. szám - Czeizel Endre: A gyermektelenség átka

28

Új DUNATÁJ • 2003. DECEMBER

ségek. Meglepő jelenség a Tanner Ilona havivérzése előtti napra eső, szokásosnál magasabb szeretkezési gyakoriság. A havivérzést a nők mintegy felében sajátos testi és főleg lelkiállapot előzi meg néhány napon át, amit havivérzés előtti feszültségnek (ún. prémenstruális szindrómának) nevezünk. Ilyenkor a nők viselkedése eltér a rájuk jellemzőnek mondhatótól, úgy látszik, ekkor Tanner Ilonánál a nemivágy erősebb lehetett. (Tanner Ilona nemi aktivitására, illetve ennek jellegére a későbbiekben még vissza kell térnünk.)

A naptár adataiból kitűnik, hogy Babitsné kezdetben nagyon gyakran kereste fel a nőgyógyászokat. Volt ugyan állandó orvosa, de azért számos más szaktekintély véleményét is kikérte, noha az ilyenkor szokásos teendők súlyosan megviselték („Szörnyű volt, milyen szörnyűk ezek az orvosi vizsgálatok”). Kezdetben fejletlen méhét okolták a kudarcért (noha a fogantatás a petevezeték oldalsó szájadékában történik, az ondósejtek számára a méh ezért csak „átjáróház”). Nincs adat arra, hogy Babits Mihály nemzőképességét ellenőrizték-e, az 1920-as években ez még nem volt szokásos. Tanner Ilona különböző kezelésekben (fürdő, iszap, ecsetelés, injekció stb.) részesült, és gyakorta pihent a középidőben (vagyis maradt ágyban), amikor a fogantatás várható. Mégis, egyre nagyobb idegességet keltve kellett tapasztalnia a várt fogamzás elmaradását. Egyszer-egyszer a havivérzés meg is késett, ami amolyan álterhesség lehetett, ugyanis ha a nők nagyon vágynak a fogantatásra, a havivérzés megkéshet, sőt ki is maradhat. Az ilyenkor mégiscsak jelentkező havivérzések után gyakorta „rosszul volt”, amely azonban inkább lelkiállapotával, mint testi bajával magyarázható. S azután - ahogy a Nem vagy igazi! című kisregényében olvasható: „Elmúlt ez a korszak is, már nem járt orvoshoz,... de még mindig sírt, hónapról hónapra, már nem hitt, de még mindig remélt.” S ekkor írta a női meddőség mérhetetlen szomorúságát kifejező verseit.„Apró gyerekszáj nem csendíti vissza halkuló nevetésem,...’’„hervadó mosolyom nem ragyog megváltva leányom rózsaszín iker-arcán”. Később „[...] egy váratlan és véletlen hangulatban sikerült megbarátkoznia [... ] húga kisleányával [... ] Magához könyörögte a gyermeket, s oly boldogan játszott és ismerkedett vele, mintha saját gyermeke volna.”4 De azután a féltékeny apa a kislányt hazavitte, és akkor még jobban érezte a gyermektelenség minden kínját.

Végülis Tanner Ilona kétségbeesett tettre szánta el magát. A naptár egyik leggyakoribb bejegyzése a szolgálók, az ún. cselédek felvételével, illetve távozásával-kirúgásával kapcsolatos. Nem számoltam meg, de legalább 50 körülire becsülhető a belépő, majd rövid (van, aki másnap) vagy hosszabb idő után távozók száma (1928. június 1- én és 2-án három cseléd lépett be és ki). Nyilvánvaló ebben Tanner Ilona igényessége és/vagy hisztérikus kibírhatatlansága is szerepet játszhatott, e házaspár mindenkép-