Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 3. szám - Alabán Péter: Falu a szocializmusban: Sárpilis 1945-1989(tanulmány)
66 Út Dunatái • 2003. szeptember aranykorona értéket képviseltek. Ezeken búzát, kukoricát és árpát termesztett, az állami gazdaságoknak pedig bérben sertést hizlalt. Ehhez a tápot adták neki. A gazdálkodás nem volt könnyű számára, hiszen a termelőszövetkezet a teljes gépállományt elvette. Az előrehaladás ennek megfelelően apránként, fokozatosan történt: először traktort és pótkocsit, utána ekét vásárolt. Mindeközben nem szabad elfelejteni, hogy az ipari munkát tovább folytatta: utolsó munkahelyén 1984- től 1991-ig fakitermelő kisiparosként tevékenykedett. Életpályája a korszakra jellemző kétlaki életformát példázza: az ipari munkás és falusi földművelő gazdáét, akinek értékrendjében érezhetően az utóbbi szerep állt az első helyen. Tudjuk, hogy a 80-as évek első felére a korábbi évek változásai (a tsz-ekben történt gépesítés, gazdasági racionalizáció) folytán a nagyüzemi termelésben résztvevő traktorosok, gépszerelők és más dolgozók szemlélete, törekvése jelentősen módosult. Az egykori paraszti világtól egyre többen szakadtak el, s életmódjukat tekintve már az ipari munkások felé orientálódtak. N. Gy. estében nem teljesen ez tapasztalható, hiszen az ipari munkavállalásból újra felépítette saját gazdaságát és ma is a mezőgazdaságban dolgozik. Nyilvánvalóan a másik alternatívára szintén találnánk példát a faluban. A változások következtében kialakult foglalkozási típusokat Kunszabó hat csoportba sorolta 1970-ben a mintegy 212 sárpilisi család és 350 munkavállaló esetében: 1. értelmiség: egyetemet vagy főiskolát végzettek csoportja, melybe beletartozik tartozik a pap, a tanító(k), a tsz-elnök, a Szekszárdi Állami Gazdaság helyi sertéstelepének vezetője és a postamester; 2. tsz-családok: főként a volt középparaszti réteg, melynek tagjai dupla munkát végeznek (először a „közösben”, majd a háztájin); 3. ún. „divatos szakmájúak”, mint pl.: autószerelő, fodrász, műszerész; 4. alkalmazottak, tisztviselők (könyvelők, adminisztrátorok, bérelszámolók stb.) rétege, akik viszonylag csekély jövedelemmel rendelkeznek; 5. ipari munkások rétege: szakmunkások, betanított munkások, segéd-, illetve szakképzetlen munkások, akik nem helyben dolgoznak (a mintegy 30 fő távolabbi munkahelyen dolgozó mellett a többség a közelben - Szekszárdi Állami Gazdaság, Várdombi Gépjavító Vállalat, Bátaszéki Vegyesipari Ktsz, Decsi Háziipari Szövetkezet stb. - helyezkedett el és naponta ingázik lakó- és munkahelye között); 6. a tsz-en kívül mezőgazdaságban tevékenykedők csoportja: vízügynél, halászatnál, útfenntartónál dolgozók.20 A közigazgatásban és az agráriumban történt későbbi események a lokális társadalom ezen rétegeinek életében jelentős változást eredményeztek. Az 1970-es években a termelőszövetkezetek összevonása és a melléküzemágak létesítése már a kibontakozó mezőgazdasági integráció jeleként mutatkozott.
