Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Gyurkóczi Kinga - Varga Katalin - Földiák János - Vucskics Péter: A legvidámabb barakk avagy a gulyáskommunizmus az ezredfordulón
A LEGVIDÁMABB BARAKK AVAGY A GULYÁSKOMMUNIZMUS 25 Öcsi tele van ambícióval - bár az érettségi helyett az autót választotta de mégis neki van a legjobb munkája. Sikerült elhelyezkednie egy „multinál”. A többiekhez képest igen jól keres, jók a munkakörülmények, és szereti a cégét. Szinte minden fiatal próbálkozott már a közeli rugógyárnál, ami ma is a szocialista időket idézi. Öcsi is dolgozott ott pár hónapot, elbeszélése sokatmondó: „Beszéltem egy barátommal, azt mondta, hogy az ő édesanyját a rugógyárba felvették, szó nélkül, nem kellett hozzá semmi iskola vagy ilyesmi. Barátom édesanyja is 40-50000 forintokat visz haza. Úgyhogy bementem a rugógyárba közöltem, hogy nekem kell egy munkahely, legalább ideiglenesen. Mert ugye az autót is törleszteni kell. Bementem, szó nélkül felvettek. Ott húztam le 10 hónapot. Hát ez egy embertelen munkahely... Itt az alkoholistától kezdve a félkegyelműig mindenlát meg lehet találni. Arról nem beszélve, hogy olyan mocskos, hogy ilyet még nem láttam az életbe. Fú, nagyon utáltam, de hát kellett a pénz, az a kevés is.” Öcsi legjobb barátja Pityu, a helyi képviselő fia - érettségije ellenére - sincs sokkal jobb helyzetben, bár ő állami cégnél dolgozik. Miután leérettségizett, szakmájában nem tudott elhelyezkedni, a továbbtanulást pedig szülők már nem tudták támogatni. így először beteghordóként kezdte egy tatabányai kórházban, majd a karrier reményében a Vértes Volánnál helyezkedett el. Az ambíciói szertefoszlottak, s csak a rideg valóság maradt: a járművek műszaki állapota csapnivaló, a közlekedés velük életveszélyes, a fizetés nem elég semmire. Végül a viszonylagos biztonságot, biztos keresetet nyújtó, kisebb felelősséggel járó kórházi munkát választotta újra. A pénz ugyan itt is kevés, de a stressz és a munka is, tehát: „jobban megfizetik”. A képzetlen környebányai fiatalok számára az egyik lehetőség, hogy effajta, a szocializmusból itt ragadt munkahelyeken, vagy állami, önkormányzati cégeknél, tragikus munkakörülmények között, minimálbérért gürcöljenek. A másik lehetőség, hogy építőipari vállalkozóknál próbálnak elhelyezkedni, ahol ugyan nem keresnek keveset, de nem ritka, hogy 16 órát is kell egy nap dolgozni. István, aki kőműves szakiskolában tanult, a nagybátyjánál dolgozik, egy villadekorációs vállalkozásban. Gipszből készítenek díszeket a házak falára. Reggel ötkor megy, és nem ritka, hogy este kilenckor ér haza. Több srác dolgozik szobafestőként környei és tatabányai vállalkozóknál, őket gyakran látni a fő utcán, amint festékes ruháikban, fáradtan hazatérnek estefelé. Mindegyikük álma a saját vállalkozás, de ehhez érettségi kell, és némi tőke. Ezért gürcölnek. Annak idején a fiatalok is kivették a részüket a közös, társadalmi munkából. Ma már mindez a múlté. Mindannyian kerülik az ilyen alkalmakat, talán a be nem
