Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Gyurkóczi Kinga - Varga Katalin - Földiák János - Vucskics Péter: A legvidámabb barakk avagy a gulyáskommunizmus az ezredfordulón
26 Gyurkóczi - Varga - Földiák - Vucskics váltott ígéretek - végül mégsem lehetett diszkót szervezni a kultúrban talán a sok „elfoglaltság” miatt. Valószínűleg ez az egyetlen dolog, amiben feltétel nélkül meg tudnak egyezni a környebányai fiatalok, mert amellett, hogy egy közösséget alkotnak - tisztában vannak egymás nyűgével, bajával -, érdeklődésük, gondolkodásuk alapján mégis két nagyobb csoportot alkotnak, aszerint, hogy céges munkahelyen, vagy vállalkozónál dolgoznak. Az előbbiek - mint Pityu és Öcsi - szolidabbak, ritkábban járnak szórakozni, és akkor is a kávézókat, a mozit részesítik előnyben, míg a másik társaság jobban szereti a pörgést és a diszkót. Nem kell mondanunk, hogy Környebánya mindenható közvéleménye Öcsiéket tartja a rendes fiataloknak. Nincsen azonban szó kirekesztésről, inkább egyfajta köszönő viszonyról, mely, ha nem is mossa el az ellentéteket, biztosítja a békés egymás mellett élést. A kaláka is jól működik: Öcsi mindenki autószerelője, Krisztián mindenki festője, István mindenki kőművese. Nemcsak egymásnak, hanem a falubelieknek is sokat segítenek, csak a nagy közös munkákban ne kelljen részt venni. Ők már egy későbbi generáció, akik már nem a gulyáskommunizmus éveiben nőttek föl, ezért idegen tőlük a társadalmi munka, nem lusták, de mégis mindent kitalálnak, hogy a nagy közösben ne kelljen részt venniük. Szeretik Környebányát, soha nem is akarnak elköltözni, de a legvidámabb barakkot, már kevésbé - vagy legalábbis mindenképpen máshogyan - érzik sajátjuknak, mint az idősebbek. „Szóval azért jó itt élni. Az emberek tényleg megváltoztak, de ez a kis telep maradt a régi. És nagyon megszépült az utóbbi években. Nemrég még tudod konyákig ért a gaz, de most... Büszkék vagyunk rá, mert a miénk.” Nem tudni, hogy a mostanában beinduló Tatabánya környéki lakó- és iparipark-építési lázban milyen szerep jut majd Környebányának, de a helyiek reménykednek, hogy lesz jól fizető munkahely, és beindul a fejlődés. Környebánya a lakótársaké, ahogy Magyarország a népé volt a szocializmus negyven évében. Lakói szeretik, tesznek érte, a helyi képviselő pedig lelkesen irányítja a munkát, mindent megtesz a kis barakk fejlődéséért. Megmondja, hogy kinek, mit és hogyan kell csinálni, így az eredményigazán elismerésre méltó, hiszen - az igen csekély forrásokat meghazudtolóan- virágzik a telep. Környebánya csak egy funkciótlan bányásztelep-maradvány, de lakói el tudták azt érni, hogy olyan legyen, mint egy igazi település. Az emberek szeretnek itt élni, még ha tudják is, hogy nem ez álmaik netovábbja, de adottságaihoz képest igenis valami, és az övék. Ez a legvidámabb barakk. Az idekerülést legtöbb esetben a kényszer szülte, kitörni szinte lehetetlen, de ha beilleszkedik az ember és keményen dolgozik, akkor nem is olyan rossz, és elmenni se akar már. Ez a legvidámabb barakk.
