Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai (regényrészlet)

34

Út Dunatát • 2003. szeptember

kölcsönért, melyet feledni iparkodtak, s ha úgy vélték, a feledés fátyla hullott a korábbi hitelre, ékesszólásukat híva segítségül újabbért folyamodtak; hányán ármánykodtak egy társuk ellen, eltávolítani szándékozva pártfogómat az illetőtől). Ez a felfedezés bizonyos fokig felmentést adott saját botlásaimra, melyek többé nem tűntek előttem olyan aljasnak, mint ahogy korábban hittem, vagyis mások bűneinek a súlya könnyebbé tette az enyémet. Ha most bárki is gyorsan ítéletet szeretne mondani felettem, önhazugsággal, képmutatással, vagy léhasággal vádolva engem, azt válaszolnám neki kapásból: „ha a nagyoknak szabad, miért éppen én, a kis senki lennék kivétel a bűn elkövetése alól?” de nem vagyok ennyire sem elvetemült, sem ártatlan, sem pedig hülye, de engedtessék meg nekem, hogy ne fogadjam el fenntartások nélkül senki ítéletét, és a magam módján gyakorolhassak önkritikát.

Mentorom sokáig nem gyanakodott arra, hogy veszem a bátorságot kikémlelni levelei tartalmát, egyszerűen nem feltételezett rólam effajta indiszkréciót. Pedig, semmit sem szerettem jobban, mint szűk környezetemben és minden lehetséges élethelyzetben árgus szemmel lesni az embereket: véletlen vagy ösztönös gesztusaikat, ezek többet árultak el róluk, mint bárhány magukról mondott szavuk; szemük és szemöldökük rebbenését, amely óhatatlanul is tudtomra adta, ha egy-egy megjegyzésemmel megsértettem önérzetüket, netán elevenükre tapintottam; természetes vagy modoros hanghordozásukat, ebből bizton következtethettem arra, mikor színlelnek, ködösítenek, füllentenek, mentegetőznek, készülnek fullánkjukat belém szúrni, vagy a háttérbe vonulni, mint ha azt akarnák tudomásomra hozni: „többé nem ér a nevem”, akárcsak a közös játékból rövid időre vagy végleg kilépő gyerekek szokták mondani.

Persze, leginkább akkor szerettem meglepni az embereket, amikor biztonságban hitték magukat, és fesztelenül viselkedtek, vagy fesztelenségükkel épp rá akarták szedni gyengébb társukat, aki felült a közvetlenség és őszinteség látszatának, bizalmával ajándékozta meg a nála erősebbet, és csak akkor ocsúdott föl, amikor pőrére vetkőzve állott a világ előtt, kiszolgáltatottan mások akaratának, és nem maradt más reménysége, minthogy higgyen mások jóakaratában, amiről tudjuk, olyan, mint a kutya vacsorája. Ez volt ám a szórakozás a javából, tetten érni az ördög cimboráit és ügyvédeit, pontosan akkor, amint behálózzák a gyanútlan áldozataikat; többet tanultam tőlük a delejezés, ámítás, pókhálófonás, és tőrbe csalás természetéről, mint akárhány pitiáner szélhámostól vagy önelégült lélekbúvártól. Bár számomra mindegy is, hogy ki tartozik az erősek vagy elesettek táborába, ki gátlástalan vagy szemérmes, ki követ el rendre bűnt, vagy válik áldozattá és balekké, senkinek