Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai (regényrészlet)

32

Út Dunatát • 2003. szeptember

egyenrangú félként, bizonyára szívesen fordultak hozzá magántermészetű gondjaikkal és tanácskéréseikkel. Az is meglehet, hogy az egyetemi oktatás mellett, a távolból rendszeresen szervezte, irányította kollégái munkáját, talán egy lelkes kis kutatócsoport tevékenységét; esetleg értékeléseket, minősítéseket, lektori véleményeket írt mások műveiről, mással nem is magyarázható a tömérdek kézirat léte. Mindenesetre levelezésének mennyiségét és a feladók személyét tekintve, nem lehet kétségem afelől, hogy életének egy bizonyos szakaszában ne vett volna részt a szellemi élet pezsgésében. Noha képtelen volnék megmondani, milyen szerepet játszott e különös világban (esetleg csak tulajdonított önmagának, tudjuk jól, a kettő nem feltétlenül esik egybe), és személye milyen súllyal nyomott a latban; a dokumentumok és különlenyomatok, a neki ajánlott művek és saját könyvei azt tanúsítják, hogy tagadhatatlanul és folyamatosan jelen volt benne.

Jelen lenni egy szellemi közegben: ábrándkergetés. Azzal hitegetem magam, hogy nélkülem nem, vagy csak rosszul mennének a dolgok, nekem pedig hatalmamban áll kedvező irányba terelni egyes sorsdöntő ügyek menetét; olyasféle erényeket és képességeket mutathatok meg magamból egy közösségnek, amennyiben befogad, melyek másokból is a legjobbakat csalják elő, s együtt nagy dolgok véghezvitelére vagyunk képesek. Én magam kívánok lenni, nem óhajtom saját sajkámat olyanok uszályához kötni, akikkel nem vagyok egy véleményen, vagy akik mellett erőszakot kellene tennem hitemen, akik esetleg olyan ügyek melletti kiállásra késztetnének, amelyek ellenkeznek meggyőződésemmel. Márpedig hogyan tudnám elviselni, hogy huzamosabb távon hazudjak önmagámnak, és örökös ellentmondásban éljek önmagámmal? Pártfogóm könyvei egyikében ezt olvastam: „A mesterség a mesterségért. E nélkül a doktrína nélkül soha semmi jót nem csinálhatunk. [...] A fő dolog az, hogy mindenki jól csinálja a maga munkáját. A szándék semmit sem ér. Ha csupa jó szándékból rosszul csinálod.” Jól végezni feladatunkat, legyen bármi is az, nem a megrendelő kedvéért, nem a sikerre kacsingatva, nem mások meggyőzése végett, még csak nem is azért, hogy bárkinek is megfeleljünk, önmagunk védelmében: ez a kiindulási pontom e napló írásakor.

Ellentétben sokakkal, akik egy-egy híresség kézírásának, dedikált könyvének vagy alkotásának birtokosai, s égnek a vágytól, hogy minél több látogatónak büszkélkedhessenek el kincsükkel, sohasem mutogatja leveleit, nekem sem, tapintatosan kezeli a mások által rábízott titkokat, márpedig bennem is a nyilvánosságot látja. Emlékszem, apám gyakorta vett elő fiókos szekrényéből köszönő leveleket, vendégei megmosolyogták az ügyetlen vagy félszeg hálálkodást, noha kötve hiszem, hogy ha maguk is éppoly kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének, mint apám