Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai (regényrészlet)

Bálint Péter • Regényrészlet

31

szorosan megköti, fázós természetű lévén, lábára gyapjú zoknit húz bélelt mamusza alá, s ha csak fertály órára is besüt a napfény, a szárnyas ablak elé kell tolnom, hogy átmelegedjen. (Nagyapám is ilyen volt vén fejjel, folyton didergett, mintha még mindig valahol Szibériában volna hadifogságban, vagy a halálfélelemmel átitatott öregség lett volna didergető; „csukd be az ablakot, megvesz az isten hidege”, s noha kellemes májusi szellő fújdogált odakünn, a félig leeresztett roletta még meg is törte az erejét, nekem engedelmeskednem kellett, mert az egykori hivatásos katonatisztek kérlelhetetlen szigorával parancsolt rám, ha ellenszegültem, s én nem akartam felzaklatni). Olykor akkurátusán jegyzetel nagyméretű spirál füzetében, hogy emlékiratait írja-e, avagy másfajta művön dolgozik, eleddig nem sikerült kiderítenem (ez inkább csak restségemnek tudható be, mintsem ügyetlenségemnek), ilyenkor lábujjhegyen járok, esetleg visszavonulok szobámba a magam dolgával foglalatoskodni.

Máskor, mellénél keresztbe fonja karját, és férfiasán mély hangon ad határozott utasításokat, miként csoportosítsam a leveleket: a feladás dátuma vagy a feladó személye szerint, amit föl kell tüntetnem a kartondoboz gerincére ragasztott vinyettán. Ha előfordul, hogy nem pontosan követem szavait, újra kell kezdenem a szortírozást, mert pedáns természet is lévén, nem tűr meg semmiféle slendriánságot vagy szeleburdiságot, ám ahelyett, hogy ilyenkor felemelné a hangját, szelíden csipkelődik: „talán nem fejeztem ki eléggé világosan magam, vagy talán kicsit szórakozott ma a titkár úr”. Nincs ínyemre ellenkezni vagy kötekedni vele; s noha azelőtt, hogy szolgálatába álltam, kevesektől viseltem volna el bármiféle rendre utasítást vagy leckéztetést, lenyelem a figyelmetlenségemért járó intést, ha nehezemre esik is, mivel szükségem van arra, hogy meghúzzam magam nála, és tisztába tegyem zűrzavaros múltamat és felködlő emlékeimet. Egy-egy súrlódástól eltekintve (melyek az eltöltött idővel arányosan csökkennek), jól kijövünk egymással; neki is szüksége van olyasvalakire, aki, ha nem is rendelkezik az övéhez fogható műveltséggel, járatos a szellem birodalmában, és nincs híján bizonyos empátiás képességeknek. Nekem pedig elsősorban is időre van szükségem, hogy megfejtsem önpusztító hajlamomat, legyőzzem magamban a démont, amelynek jelenléte szüntelen didergést okoz, és megtaláljam, ha egyáltalában még lehetséges, önbecsülésemet.

Arról, hogy pártfogóm nem is akármilyen levelező lehetett hajdanán, sok ezernyi levele győzött meg; akinek ilyen sokan, sokat és gyakran írtak, maga is jelentős személyiség lehetett valaha, szellem- és fegyvertársa, esetleg lelki támasza megannyi alkotónak és gondolkodónak, és ha nem is mindenki kezelte magával