Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai (regényrészlet)

30

Úf PUNATÁT • 2003. SZEPTEMBER

sak, ahonnét valami használható anyag előkerülhet; dossziék és dobozok, lexikonok és füzetek tartalmát borítom a szőnyegre, ő pedig egyenként tart szemlét rejtekükből előbújt katonái felett. Fémkeretes szemüvegét orra hegyére csúsztatva, egy-egy megsárgult árkus fölött tűnődik a régmúlton, melyet a kézírás tulajdonosának betűi igyekeznek elé varázsolni; vagy önfeledten böngészik egy bőrkötésű könyvet -, néha az a benyomásom, inkább csak úgy tesz, mint akit lekötnek az összefolyó sorok, gondolatai valójában egészen másutt járnak, ugyanis aki olvas, az lapoz is, aki pedig töpreng, az inkább emlékeiben kutat. Fogalmam sincs arról, hogy szereti-e a grafológiát, de sokáig elidőzik egy-egy kézírásnál, mint aki a betűk dőlésszögéből vagy kanyarításából bizton ráismer egy markáns jellemvonásra, vagy igazolva látja azt a sorsot, amelyet a levél írója, tulajdonságai szorításában megélni volt kénytelen. Az is meglehet, pusztán csak emlékezetét tornásztatja, vagy önmagát, letűnt férfikorát látja viszont egy levél szövegében. A levél tükör: az írója és én, aki kaptam, együtt látszunk benne, bizonyos töréspontból.

Többször is rajta kaptam, hogy mosolyra szalad a szája, vagy ellenkezőleg, szemöldökét ráncolja a betűzgetés közben, éppen úgy, mint amikor az ember egy ifjúkori fényképére bukkanva, meghatódik első szerelmének pajkos szemétől, üdeséget sugárzó ajkától, amelyről szeretett mohón csókot lopni. Majd kézbe vesz egy másikat, rajta fiatal hitvesének félszegséget és szomorúságot árasztó tekintete, összeszorított, keskeny szája, emlékezetébe idézi azt a csüggesztő felismerést, valahányszor csak karjában tartotta, sosem érezte az ölelés felszabadult mámorát, amely szerelme mellett mindig magával ragadta. Azazhogy mégsem; a múlton merengve éppen az a felismerés hasít elméjébe, hogy sem szerelme, sem hitvese nem volt képes sohasem azt a fajta felszabadultságot nyújtani számára, mint amit azokon az órákon elképzelt magának, amikor az ölelésükről ábrándozott. A szerelem és a szexus is csak a képzelet játéka. Bizonyos belső képek hatására elhitetem magammal, hogy rajongásig szeretni tudnám ezt a nőt, s azon kapom magam, hogy kis idő múltán epekedek is utána, a képzelgés alatt lelki szemeim elé vetített feszes tomporáért és combjáért, fitos orráért és foltokban sokasodó szeplőiért. Viszont valahányszor a valósággal szembesítem vágyaimat, egyszeriben kijózanodom; egyre sűrűsödő szeplői és ideges bandzsításai roppantul idegesítenek, a sokadik alkalommal való együttlét után ölelésében némi színlelést, görcsös megfelelni vágyást érzek, és páni menekülési ösztön ragad magával. Érzéki csalódások sorozata, akárcsak a töprengés nélküli élet.

Annak ellenére, hogy az öregúr sosem vár vendégeket és nem készül sehová sem elmenni, reggelente magára ölti sötétbarna posztó háziköntösét, derekánál