Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Bálint Péter: Egy kretén vallomásai (regényrészlet)

Bálint Péter ■ Regényrészlet

29

ban, hogy a maga körül teremtett rend, a lelkének is a rendje lehetne, amely megnyugvással töltené el: íme átláthatóvá tettem egész életemet. Mintha habozna, hogy a rendezés esetleges kudarca végleg kedvét venné a számvetéstől, mivel nem maradna már elegendő ideje újra mérlegre tenni a tényeket: valóságosakat és emlékezetbelieket egyaránt, ezért is töpreng mindegyre a még jobb eljárás módozatairól, ugyanis a könyvek és a róluk szóló jegyzetek (azok későbbi kiigazításai és bőséges pótlásaik) nem csupán együvé tartoznak, de át meg átszövik életét. Ha csak a könyveit kellene sorrendbe állítanom szerzőik szerint, egykönnyen végeznénk a feladattal; de egyre inkább erősödik bennem a gyanú, hogy segítségemmel óhajtja elrendezni az életét, s egy olyasfajta belső csöndre vágyik, amilyennel évszázados egyházi könyvtárak olvasótermében találkozik az ember, ha benyit a robosztus tölgyfaajtón, és riadtan tekint a rigorózus teremőrre, amikor megreccsen talpa alatt a korhadt hajópadló.

Egész nap serénykedem, úgyhogy mire végzek elfoglaltságommal, már nem is érzek késztetést arra, hogy „magánéletem” legyen. Lassan megtanulom, hogy minden szó mást is jelent, mint amit neki tulajdonítunk. A magáért való élet egészen másként hangzik, mint a magán való, vagy az önmagunknak elegendő élet, nem is beszélve a mások előtt takarásban lévő, a meghitt, bizalmas, rejtegetett, szégyenletes, önző életről. Az utóbbi napokban arra döbbentem rá, hogy az én „magánéletem” megegyezik ezzel a naplófélével, benne élem ki magamat és vágyaimat, vezetése közben eleget teszek fogadalmamnak is: megpróbálok tisztába jönni önmagámmal.

Az öregúr gyakorta egész nap szótlanul üldögél tolókocsijában (húszas-harmincas évek nagypolgári miliőjét idéző filmeken láttam hasonlót, amely inkább emlékeztet egy kerekeken guruló, párnákkal bélelt karosszékre, mintsem a mozgássérültek szegényes kocsijára; egyébként is mondhatom, hogy a ház egész belső tere, kiváltképpen is könyvtára, tekintélyt parancsoló és faragott lábú íróasztalával, rajta híres költők bronzportréjával, a tolltartóval és levélvágó késsel, öblös bőrfoteljeivel, nedvszínzöld cserépkályhájával - melyet kandallóvá alakítottak át -, állólámpáival és olajfestményeivel, ezt a hangulatot árasztotta). Nem kelti az önmaga tragédiáján siránkozó, elesett, mások részvétére számító ember érzetét. Mivel nem magatehetetlen, csupán az izmok sorvadása miatt kényszerült arra, hogy idős fejjel átszervezze az életét, újult lelki erővel látott munkájához, az öszszegzéshez, amelytől azt reméli, hogy az egykori előadások és tanulmányok különlenyomatáiból, a kéziratban maradt cikkeiből újabb köteteket állíthat össze segítségemmel. Rám hárul a feladat, hogy a házban minden létező helyet felkutas