Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Kamarás István: Örökrangadó (novella)

Kamarás István • Novella

21

— Nem szükséges, előbb-utóbb úgy is megtalálnak. - nyugtatta meg a jelölt.

— Hát akkor el is kezdheti kipróbálni az új színeket - biztatta a boltos, majd hozzátette: - ehhez festékek sem kellenek, csak az a fontos, hogy nagyon pontosan, szigorúan elképzelje magának azt, amit ki akar keverni a többiből, de ez már példabeszéd, amiért elnézést kérek.

— Erről a kórházi szökésről szeretnénk bővebben hallani. Most már tudjuk, hogy a jelölt pontosan négy óra huszonöt percet töltött a kórház falain kívül. Ebből fél órát volt a dekorációs boltban, egy órát a farkasréti temetőben, újabb egy órát töltött utazással. Maradt még két órája. Egy bizonyos, hogy ezt nem otthon töltötte - összegezte nagyfia.

A fő-fő Székácsnét szólította. Máris ott állt Székácsné a Kékgolyó utca 33/c. földszint 6. számú lakásból.

— Kérem, ebbe a földszinti lakásba csak nem lát be, aki nem akar, szellőztetni mégis csak kell, mert egyetlen olcsó és jó dolog van ebben a rohadt életben, a jó budai levegő. No, persze, ilyenkor mindig akad bebámészkodó. Bármennyire is megszoktam, néha begerjedek, és vagy rávágom az orrára az ablakot, vagy leöntöm vízzel, vagy behívom, fáradjon be, nézzen körül nyugodtan, minden meg lesz mutatva, meg lesz magyarázva. Ebben az esetben nagyon ki voltak az idegeim a gyerekek miatt, és a vízhez folyamodtam. Hát ez az ember, szóval a jelölt a leöntés után meg sem moccant, csak nézett szomorúan. Elszégyelltem magam, és behívtam, hogy száradjon meg. A férjem régi kordbársony kabátját adtam rá. Aztán nagyot hallgattunk. A gyerekek a nagymamánál voltak, csak a rettenetes kupleráj maradt utánuk. Ő meg, tudják mit, elkezdte összerakni a játékokat, de nem a helyükre, hanem úgy, hogy az már, hogy is mondjam, művészet volt. Akkor már tudtam, dehogyis hozzánk nézett be, dehogyis nálunk volt. Hogy is magyarázzam meg? Szóval valahol máshol... Lehet, hogy belemagyarázás, de olyan volt, mintha valaki, mondjuk, hadifogságból vagy hasonló helyről jön meg, és mielőtt igazából hazamenne, nem tudom, értik-e, mire akarok kilyukadni, mielőtt hazamenne, valahol kipróbálja a hazaérkezést. Aztán hirtelen felvette a saját kabátját, még nem száradt meg egészen, és elsietett.

— Perdöntő, hogy mit szóltak hozzá gyerekei - jelentette ki határozottan nagyfia.

— Furcsák voltak. Nem akartak vacsorázni, de nem rosszaságból. Azóta is úgy vannak a játékok, meg lehet nézni, ahogyan odarakta. A gyereke csak bámulják, mint a csodát. De én magam is.

— Mit érdemel? - zengte a fő-fő.