Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra II.
76 Úr Dunatáí • 2003 túnius garázdálkodásai, az ottani németség (és magyarság) elűzése és kiirtása valamint a titói Jugoszláviának a múlt század utolsó évtizedében bekövetkező széthullása és az azzal együtt járó polgárháborús szörnyűségek között. Fikció és történelem, irodalmiság és tényszerű valóság ritkán megtapasztalható kettős egysége született így meg ebben és ezzel a művel: egyrészt a regény kompozíciójában, másrészt irodalom és élet egymásra ható kapcsolatrendszerében. Az irodalmiság, a fiktivitás és a történeti hitelességű valóságirodalom sajátos kettőssége mellett a regény legjellemzőbb kompozíciós vonása vallomásjellege. Az 1945. évi délvidéki népirtás szörnyűségeit Föglein Gyuláné született Esther Maul visszaemlékezései tükrében ismerjük meg. László Lajos a drávaszögi és a bácskai etnikai tisztogatás szinte leírhatatlan borzalmait úgy hozza közel olvasójához, azáltal teszi hitelessé és egyben személyessé, hogy a regényfikció szerint az elbeszélő a délvidéki sváb holocaust egyik túlélője (alakjának és élettörténetének megrajzolásához a valóságalapot a szerző német származású anyósának személyes sorsa és visszaemlékezései adták). A regény életképszerű mozzanattal kezdődik: a nyugdíjas matematika-tanárnő a kilencvenes évek elején a ferencesek templomában nagypénteki elmélkedést végez és közben Katharina Groszmutti német nyelvű rézkapcsos imakönyvét forgatja. (Az imakönyv László Lajos regényeiben vissza-visszatérő motívum, mely a népi életforma és hitélet nélkülözhetetlen kellékeként a kontinuitást, a múlthoz, az ősök örökségéhez való ragaszkodást is jelképezi, és ezzel együtt az expozíció fontos eleme: az írói elmélkedést, szemlélődést elindító, atmoszférateremtő eszköz.) Az emlékező elbeszélő a templomban elmélkedve valódi vagy képzelt délvidéki menekültek láttán felidézi magában szülőfaluját, Baranyakisfaludot (németül Kischfalog, szerbül pedig Brajina a neve), valamint a család közel fél évszázaddal korábbi elűzését szülőföldjéről. Nagypéntek az elbeszélő tudatában kettős értelemben is gyásznap: Jézus kínszenvedésének és kereszthalálának egyetemes emléknapján, mely 1945-ben március 30-ára esett, hurcolták el utolsóként a faluban a Muttit, Esthert és Toncsit a szerb partizánok. Ez a kiindulópontja a regény tulajdonképpeni témáját képező halálmenetnek, mely sok ártatlan társukkal egyetemben - a Megváltó szenvedéseit követve - az ő kálváriájuk lett. A fő cselekményvonalnak keretet adó jelen idejű helyzetkép, melyet a szerző kettős értelmű tartalmánál fogva találóan lát el a Nagypénteki könyörgés (Gebet am Karfreitag) felirattal, közrefogja a mintegy fél évszázaddal korábbi szörnyűségek felelevenítését. A regény alapszituációját megteremtő bevezetőt követően tehát visszalépünk az időben. A regény két visszaemlékezés részében, melyeket a szerző biblikus atmoszférát teremtve könyveknek nevez (Az Első