Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Ujlaky István: Nagy Imre és Alexander Dubcek
Uilaky István ■ Nagy Imre és Alexander Dubóek 49 szovjet példákat utánozva és szovjet tanácsadók közreműködésével folytatott. Másfél évvel később Nagy Imre részesült ugyanitt ugyanilyen leszidásban azért, mert a moszkvai útmutatásokat (is) követve korrigálta a Rákosi-csoport korábbi politikáját. És tudjuk azt is, hogy Brioni szigetén Hruscsov és Tito egyezkedett hosszasan arról, hogy ki irányítsa majd Magyarországot a népfelkelés leverése után: Kádár vagy Münni eh? „Mindenárrá vall, hogy Hruscsovék már összeállították az új kormányt.” (sic!) és „Hruscsov szavai nyomán az a benyomásom, hogy az új magyar kormány (a Kádár-féle Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány - U. I.) nyilatkozatát már előre megszerkesztették Moszkvában” - írta naplójába a tárgyalásokon részt vevő jugoszláv diplomata, Micsunovics. Ezek a példák arról szólnak, milyen önállósága lehetett egy kis kelet-közép-európai szocialista országnak a táborban. Mert milyen is a szovjet külpolitika? Nem hinném, hogy lényegesen nagyobb vagy kisebb mértékben felelős a hidegháborúért és a fegyverkezési versenyért, mint az amerikai. Katonailag lerohan néhány országot - talán valamivel kevesebbet, mint az USA. A KGB előkészít néhány államcsínyt, meggyilkol jó pár politikust, felfegyverez és támogat gerillamozgalmakat - talán valamivel többször, mint az Egyesült Államok. Mindkét szuperhatalom hajlamos az ideológiai alapú politizálásra és a jó-rossz típusú világképre: ebben hasonlítanak egymáshoz, és eléggé lényegesen különböznek a józanabb, gyakorlatiasabb és békevágyóbb Nyugat-Európától. Amiben a leglényegesebb különbség volt szovjetek és amerikaiak között, az a saját szövetségeseikhez való viszony. Bárha az Egyesült Államok is megleckéztette olykor szövetségeseit (mint Angliát és Franciaországot a szuezi válság idején) és megfenyegette némelyik partnerét (mint Olaszországot arra az esetre, ha kommunista kormánya alakulna) mégis, az amerikai politika még mindig összehasonlíthatatlanul megengedőbb, partneribb, szimmetrikusabb viszonyt ápol szövetségeseivel, mint a Szovjetunió. A zsebkendőnyi Luxemburg vagy a Debrecennyi népességű Izland (egyébként nem korlátlan) szuverenitásának mértékéről csak álmodozhatott egy magyar miniszterelnök vagy egy csehszlovák pártfőtitkár. A Szovjetunió sajátos gyarmatosító volt. Nem rabolta és fosztotta ki úgy gyarmatait, mint a spanyolok Perut, nem törte kényszerű és kiszolgáltatott centrumperiféria viszonyba őket, mint Anglia vagy Franciaország Nigériát és Indokínát, nem alkalmazta a piaci és piacon kívüli kizsákmányolás kombinációját, mint a britek a sómonopóliummal Indiában. A szovjetek gazdasági értelemben nem voltak kizsákmányolok - sőt pl. Kuba vagy Etiópia megtartására vagyonokat költőt-
