Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Merényi Annamária: Tükrötske és Üvegtáblátska
34 Út Dunatái • 2003 június ligálja. A bíráló előszeretettel idézi a Tisztválasztás című ódát - melyben a poéta egy-egy foglalkozást mutat be hogy aztán a lelkészi pálya elhagyását és az orvostudományi stúdiumok megkezdését a teológia iránti tiszteletlenségével magyarázza meg. A gyakorló református prédikátor vélhetően Ungvárnémeti Tóth László átkeresztelkedését sem tudta kellő toleranciával kezelni. Terhes kritikáiban az optimális versírói normák rendszere több összefüggésben is előkerül, ezzel is mintegy lehetőséget teremtve a száraz grammatikusi hajlam és a tehetségből született ihlet összehasonlítására. A bíráló úgy véli: a költemények írásakor első fázisban egy szép gondolat szükséges, melyet aztán poétái testbe kell önteni, s az utolsó szakaszban a mezítelen testet rímekkel tanácsos felöltöztetni. A gúnyiratok kulcskérdésévé válik az a platonizáló hagyományokon nyugvó tétel,33 amely szerint a vers lélekként fogható fel. A recenzens álláspontját követve a szép poétái teljesítményhez három összetevő - nevezetesen józan ész, a lélek nagysága és nemes szív - szükségeltetik, s ezek segítségével a költemény természetes, eleven és tüzes lesz. Terhes definíciója szerint a poézis nem mesterség és tudomány, hanem a lángész sugárzása. A kritikák a költői fenségnek két változatát vetik fel: a gondolati fenség a természet ajándéka, amely a poétát poétává teszi, a szóbeli fenség pedig az elrendezés és versmérték használatának elsajátításában ragadható meg. Lényegében Terhes Sámuel ugyanezen gondolatmenet folytatásaként vizsgálja a poéta na tus és poéta doctus fogalmát, s a terminusok széttagolásakor részletesen értekezik azokról az alapvető jellemvonásokról, melyekkel a született és tanult költőnek rendelkeznie kell. A poéta natus tudását nem nyerheti stúdiumokból, lelki tehetséggel és szabadsággal kell rendelkeznie, s mitológiai és doktori képzésre nincsen szüksége. Apota doctus ezzel szemben mesterségét elsajátítja csupán, faragódik-reszelődik (és nem születik), mindig másokat majmol, a tüzes képzelődés hiányzik belőle, gondolatai és versei nem természetesek. Miként a gondolatbeli fenség hiánya is nevetségessé teszi e tehetségtelen versfaragókat. Míg Terhes magát a természetes érzékkel verselők közé sorolja, addig a fúró-faragó-reszelő megbíráltat, kiktől a Múzsák is elfordulnak, tanult poétának tartja. A paszkvillus szerzőjének álláspontja szerint a poéta natus minden körülmények között nemzeti témák feldolgozásán fáradozik, a közízlésnek megfelelő dalokat szerez. Ungvárnémeti a Terhes-féle született költő terminusát a Tudományos Gyűjteményben megjelent Pindarosz-dolgozatában cáfolja. Álláspontja alapján e fogalom lényege abban állna, hogy egyazon poétái léleknek nemzedékről nemzedékre kellene vándorolnia (Homéroszból Vergiliusba, Vergiliusból Tassóba, Tassóból Miltonba stb.). Terhes Sámuel gondolatmenetének végén lényegében Köl-
