Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Komma Olivér: Anya, négy gyerek és az anyaotthon
is kitűnő hátteréül szolgál, s nem tudhatjuk ugyan, de sorrendjük aligha véletlen, sokkal inkább a szerző szándékai szerint fokozatba és ellentétekbe épített, átalakított valóság. A súlyozás és szerkesztés sikerét jól mutatja, hogy a tanárok ilyen sorrendje természetesnek és változatosnak tűnik egyszerre, az olvasónak a résztvevő beavatottságát kölcsönzi. A várakozás feszültségét egyéniségével andalító érzésbe oldja „a lelkes ifjú tanár”, akibe persze rögtön szerelmesek lesznek a lányok. Érzéseiket egy pillanat alatt lehűti a módszertanos - úgy látszik hagyományosan és mindenütt szigorú - alakja. A beszédhibás számtantanár ugyanilyen fellépése már mosolyt fakaszt, amit fokoz az idős professzor szeretetteljes morgása, megnyerő egyénisége, érdességében is hódító mivolta. A szórakozott művésztanárral messzebb mennek: megtréfálják a kikéredzkedéssel, a magyar nyelvvel küszködő zenetanár mondatait pedig már felbátorodva, közösen fejezik be. Minden típus, noha jellemzésükre - a novella műfajához illően - csupán egy-egy mondat jut, tökéletes teljességben érzékelhető. A diákok jellemzése ugyanígy telitalálat, aki ezt leírja valóban belülről látja világot, azért képes a lényeg szellemes megragadására. Mindezt a férfiirodalomból nem ismert szelíd és megértő humorral, túlzások nélkül éri el. A jellemek felbukkanásával és kibomlásával párhuzamosan fokozódik a helyzetkomikum. Ha szigorúan vesszük, talán nem is elegendő konfliktus a tantárgyak fontosságát, sőt legfontosabb szerepét kiemelő jelenetsor, pedig egyre súlyosabb következetességgel élezi ez a helyzetet, követeli magának a novella klasszikus szabályaihoz illő feloldást. Minden lépcsőfoknál azt érezzük: nem lehet tovább erősíteni az alapkérdés érdekességét, visszatekintve pedig mindegyik megoldás természetesen a helyére illik, miközben egyre kíváncsibbá tesz bennünket a végkifejletre. Kiváló stílusérzékre vall, hogy a csattanó feloldása kettős és késleltetett. Az elsőt a leányközösség mozgásával valósítja meg: mindenki mással foglalkozik, majd mesteri fordulattal keretet képez, és megemelt, derűs bölcsességgel, de egyszersmind fiatalos tenni vágyással tanulsággá nemesíti gondolatait. A váltás, amellyel a novella kezdetén az egyes szám első személyből a többes szám első személybe ment át, itt ugyanolyan észrevétlenül játszódik le visszafelé. Finom humora mértéktartó részletekben építi a szöveget, nincs egyetlen gyakorlatlan, stílustalan fordulata sem. Nyelvezetének korszerűségét jól jelzi, hogy míg kortársait alig lehet ma már értő-értető jegyzetek nélkül olvasni, itt semmi nem szorul magyarázatra száz év után sem. Mondatai szinte kívánják a hangos megvalósítást, mert nemcsak tartalmukban, hanem ritmusukban is a jellemábrázolást segítik, hitelesek, mindannyiban ott lüktet az élő beszéd közvetlensége. Mindez együttesen ígéretes megfigyelőt, 8