Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Nádor Tamás: Műhelyek
Nádor Tamás intertúi 91 költői antológiáit kézbeveszi, nemcsak a nagy világnyelvek, hanem sajátos nyelvterületek fordítói közt is folyton rábukkan az ön nevére. Iparszerűen űzte ezt a szakmát, vagy ehhez a nyelvtudáson túl elegendő valamilyen sajátos, koncentrált lelkiállapot? — Intellektuális és szenzuális élmény volt számomra a nyelvtanulás, s nem kevésbé a versfordítás. Lírikus lehettem volna magam is, de nem olyan fokon, hogy erre merészkedtem volna. És nem is tobzódott úgy bennem a kifejezésvágy, hogy mindenáron erre törekedtem volna. Beértem azzal, hogy erős versfordítói ambíciómat kiéljem. Szerencsém volt: a kordivat jóvoltából könyvkiadásunk még ösztönzött is erre. A Móra kiadó például, amelynek sokáig szerkesztője voltam, számos kötetben publikálta „A világirodalom gyöngyszemeit”. Angolokat, bolgárokat, észak-amerikaiakat, franciákat, görögöket, jugoszlávokat, latinokat, lengyeleket, németalföldieket, németeket, olaszokat, oroszokat, osztrákokat, románokat, skandinávokat, spanyolokat, és így tovább. Az akkori általános hódítási-honosítási szenvedély mértékét jelzi: kitűnő kollégám, Benyhe János révén olyan García Lorca-gyűjteményt adtunk ki, amelyben még spanyolföldön sem kötetbe foglalt művek is megjelentek. Ő volt egyébként, aki arra kért: vegyek részt az ibériai költészetet bemutató, Hesperidák kertje című, kétkötetes nagy antológia műfordítói munkájában. Az olasz, a spanyol, a francia után így „beleástam” magam a portugálba is. Mifelénk addig aligha hallott bárki, mondjuk, Nuno Fernandes Torneolról, Airas Nunesről, Bernardim Ribeiróról, Castro Alvesről, de persze Luís de Camoes, A luziádák szerzőjének neve már ismerősen csenghetett, ahogyan természetesen Fernando Pessoáé is. Aki, mint ismeretes, verseit, ahogy akkor írták: „hármas irodalmi misztifikációval három nem létező költőnek tulajdonítja”. Én ezen személyiségek egyikét, Ricardo Reis ódáját fordítottam ebbe a kötetbe. Számos más, eladdig nálunk ismeretlen portugál, gallego, spanyol és katalán mellé. Olyan fordítótársak közt, mint Eörsi István, Illyés Gyula, Jékely Zoltán, Kálnoky László, Kosztolányi Dezső, Kormos István (kedves és a költészetben szűkszavúan szigorú kollégám, barátom), Lator László, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Rába György, Somlyó György, Vas István, Weöres Sándor. És, úgy látszik, elviselték a társaságomat. Másutt meg fordítottam - Emily Dickinsönt és Gertrude Steint, Eugenio Montelét és Eduard Mörikét, angol gyermekverseket, a jugoszláviai térség költőit, lengyeleket, albánokat, távoli és számomra is korábban ismeretlen országok, vidékek líráját, népköltészetét, közvetítő nyelvek, nyersfordítások révén. És például újnorvégokat, egy elszigetelt, majd megújított nyelv roppant sajátos poétáit. Hosszú-hosszú a sor, s minthogy máig űzöm a mestersé
