Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 1. szám - Mészöly Miklós: Vakügetés és megbocsátás

8

Úr Dunatái • 2002 március

minta bútorreccsenés: „Egy szóra, uram. Magának jobban sikerült. Rendben: nincs harag, de lássuk egyszer az okokat is.” Persze, tizenhatéves voltam, egy elképzelhetetlen, vértelen forradalom megszállottja. S a magam akkori eszével érteni véltem Nietzschét: „Nem imádkozol többé, nem nyugszol többé határtalan bizodalomban- megtagadod magadnak, hogy egy végső bölcsesség, jóság, hatalom előtt megállj és lekantározd gondolataidat - nincs szüntelen őröd és bánatod hét magánosságod számára - úgy élsz, hogy nincs kilátásod a hegyre, melynek a fején hó, szívében vulkán - számodra nincs jutalmazó, büntető, nincs végsőt simító-javító - nem találsz értelmet abban, ami történik, szeretetet abban, ami veled fog történni - szíved számára nem nyílik menedék - pihenő, ahol csak találnia kell, nem pedig keresnie is - te tusakodol bármely végső béke ellen, te a háború és béke örök visszatértét akarod:- te lemondás embere, minderről le akarsz mondani? Mégnem volt ember kiben ily erő lett volna! - Van egy tó, mely egy szép napon megtagadta magától a lefolyást és töltést hányt föl addigi lefolyó-helyén: azóta ez a tó egyre magasabbra emelkedik. Lehet, hogy talán éppen ez a lemondás fogja megadni azt az erőt, amellyel magát a lemondást is el lehet viselni; lehet, hogy az ember onnan fog magasabbra emelkedni, ahol már nem árad ki valamely istenségbe.”

Utólag úgy értékelem a koldus-epizódot, hogy a homály pedantériája felnőttebbé formálta magát. Az idő kora nyár volt, kora délután, a színhely a templomtér macskaköves katlana, ahol a délelőtti piacosok szagorgiája még mindig ott áporodott a levegőben. A rothadás képzete ilyenkor megvilágosodásszerűen tud összekapcsolódni a mindent beindázó bujaság képsoraival. S mindez úgy hat, mint egy fülledt megszólítás. Ködösen elképzelt szajhát lehetett odagondolni a templom tölgyfaajtaja mögé, aki szétterpeszkedik a padsorok közt s a szutykos szoknyaráncaitól - mégha behatolsz is közéjük - nem lehet hozzáférni ahhoz a személyes-szerelmes kinyilatkoztatáshoz, ami jón-rosszon túl van: a még meztelenebb bárányhoz. Mivel minden egyéb igaz lehet, csak a bárány nem. S ehhez mintha a nevetséges fdlérekért hálálkodó koldusnak is köze volna: úgy ült a templomlépcsőn, mint egy olcsóságba és személytelenségbe tompult kapzsi égi kéjenc.

Még az év decembere végén - erős fagy volt ezen a karácsonyon, a szánok kékes glisszandó nyomokkal rajzolták tele a tér keményre döngölt hótakaróját - megpróbáltam egy puritán novellát szerkeszteni ennek a nyári délutánnak az eseménytörténetéről. Pontosabban, a saját pengémmel kimetszett rögtönzésemről. Koldusom a valóságban is szunyókált, nemcsak a novella kedvéért - merthát a tét is az volt, hogy a dolgokat fel kell ébreszteni. A sarki trafikban felváltottam egy pengőt nyolc tízfilléresre és egy húszasra. Kilencszer szándékoztam pénzt poty-