Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 1. szám - Szepes Erika: A nemzés démona

62

Út Dunatát • 2002 március

bői csak az érintett, az „áthajtó” sorokat, és mögéje állítom a legmértékadóbbnak tartott fordítást:

Phainetai moi kénosz iszosz theoiszin emmen ónér hottisz enantiosz tói iszdanei kai plászion ádü phóneuszasz hüpakúei

oppatesszi d’úden orém’ epirrómbeiszi d’akúai

Úgy tűnik nékem, hogy az istenekkel egy a férfiú, aki szemben ülhet véled és édes szavadat közelről hallja, hogyan szól

és nem lát a szemem se, zúgván zúg a fülem már...

(Devecseri Gábor ford.)

Az izgatottságot, érzelmi túlcsordulást hordozó szóátvágás valóban megkapóan modern jelenség volna, - de nem az, mert nem metszi ketté a szavakat az eredeti görög vers, ami a kezdetekben háromsoros strófa volt, így a strófák utolsó két sorait egybe írták, ezáltal nem jöhetett létre az „intenzitást fokozó rendkívüliség”. Ha érzékeltetni akarom az eredeti strófaszerkezetet, s egyben emlékeztetni akarok az európai irodalomban meghonosodott négysoros versszakra is, akkor a megoldás az, ha négy sorba tördelve illesztem be a szóátvágást úgy, hogy ha az eredeti harmadik és negyedik sort egybeolvasom, nincs szóátvágás, a későbbi tagolás szerint viszont igen:

Nékem úgy tűnik, hogy az istenekhez mérhető a férfi, ki véled ülhet szemben és hallhatja közelben édeshangú beszéded