Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Szigeti Lajos Sándor: Az utolsó tánc: a legmélyebb vigasztalanság (II.) - két Baka-vers üzenete
Szigeti Lajos Sándor • Az utolsó tánc 51 hagyományt őrzi több apokrif irat is, köztük a János evangélistának tulajdonított és Nikodémus apokrif evangéliuma is, amelyjézus pokolraszállását írja le, amelynek során a Sátánt béklyóba kötözte.) A Biblia a Sátánt nagyon is eleven, hús-vér személynek tartja, aki például alkut köt Istennel Jób elnyerésére (Jób 2, 1-7) vagy megkísérti a pusztában imádkozó Jézust (Mt 4,1-11). A vers kezdete a Sátán belépője, de az egész vers és minden versszak „És”-sel kezdődik: mintha valaminek a folytatása lenne, mintha az örök körforgást, az állandóságot, a ciklikusságot akarná hangsúlyozni a szöveg. Egy bálon vagyunk tehát. A belépő pillanatában minden elnémul, érezzük: az élet megállt, az idő megszűnt előrehaladni. Marionettbábu mindenki, jeges dermedtség önti el a szíveket, csak egyvalami hiányzik: a felismerés. A magyarázat a történés miértjére senkiben nem tudatosul, a sátáni erő megfélemlít, de azután a zene - a lentről, mélyről áradó erő - elragadja a ridegsége, hidegsége ellenére fülledt erotikájával az embereket és minden döbbenet, ráébredés elmarad. A második szakaszban a sátáni hegedű vészjósló megszólalása elindítja őket a halál felé: „kettérepednek a tükrök”. Kettétörik az élet, meghasad az egyéniség, darabokra hull, az én mint egész - megsemmisül, eltűnik az önrendelkezés lehetősége és szabadsága. „Bor fröccsen” - bor, vér, Jézus, Isten - a sátáni és isteni eszmék öröktől való összefüggése benne van e két szóban. Kiömlik a bor, megszűnik létezni az Istenhez, az értékekhez fűző vékony fonal, de a dermedtség még ott vibrál egy pillanatig a levegőben. Erőfeszítések árán ugyan, de még ott van az utolsó lehetőség: visszalépni, elutasítani a gonosz tobzódását, ezt az őrületet, a lélek eladását (Mefisztó neve a címben utalhat erre az alkura is: a lélek eladására a Sátánnak, de itt nincs fizetség, még csere, megegyezés sincs). Erről a pontról még vissza lehetne térni az életbe, az ember keresztárnál áll. És ebben a pillanatban áttörnek a gátak, elemi erővel tör föl a túlvilági, pokoli orgia, megkezdődik a Mefisztó-keringő, az ember feltétel nélkül, öntudatát háta mögött hagyva, révükén áldozza magát a Sátánnak. Félelmetes örvénnyé alakul a tánc, amely áthidalja az élet és a halál közti szakadékot vagy még inkább azt a masszív falat dönti romba pillanatok alatt, amelyet élet és halál, a megtisztulásra való esély és a már elkárhozottak kényszerzubbonyba belefeszített, palackba zárt vérfagyasztó ereje közé emelt valamiféle magas, fenséges erő. Ontudatlanság: az ember a Sátán kezében félelmetes fegyverré válik önmaga ellen. A gonosz őt használja fel bebörtönzött erőinek kiszabadítására, hogy aztán azonnal befonja, beléjük olvassza. Kiáramlik a halál, elönt mindent az elmúlás hamuja, a rothadó anyag körbeveszi a még élőt, egyre gyorsabban örvénylik a tánc, ájulásig, félelmetes vízióig fokozódik, forog, rikolt a világ. A harmadik sza
