Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Szigeti Lajos Sándor: Az utolsó tánc: a legmélyebb vigasztalanság (II.) - két Baka-vers üzenete
50 Úr Dunatát • 2002 március pében megjelenő Halál játszik a hegedűjén. A Bakának (is) mintát jelentő Juhász Gyula pedig saját költészetének szimbólumaként említi Epilógus című versében: „Elhantolt álmaim zokognak / A horpadt öblű hegedűn.” Mefisztó, a Sátán öröktől fogva létezik és akárhol, akárhogy is kerekednek rajta fölül az égi erők, hatalma van: lelkeket tart a kezében, hideg, kopottas és mégis félelmetes, megbabonázó, magához láncoló ereje van. Baka verse az oly sokszor feldolgozott, szinte mítosszá terebélyesedett motívumot, a Sátán bálját eleveníti meg. Tobzódó, őrült agónia ez. A zene, „a Sátán hegedűje”: hatalom. Hangja megfojtja az öntudatot, a félelmen, a dermedtségen átvezeti az agyat egy tébolyult extázis felé, amelynek végén ott vár a halál. Összetett szimbolika jellemzi a verset, mélyen gyökerező jelképekből tűnik elő az az egy mondattal meghatározhatatlan determináltság, amely elvesz minden célt, mely előtt fejet hajt, fejet kell hajtson az ember. De ki látja előre ezt az eleve elrendelt sorsot? A belső üresség, a lélek helyén tátongó űr az, ami kiöli a jövőbelátás képességét az emberből és pontosan ez az, ami eleve kárhozatra ítéli. Mintha csak ismét Bulgakov Mester és Margantájának bálján kerülnénk bele egy eksztatikus körbe, csakhogy itt nincsenek Maragariták, nincs, ami menthető lenne, ami érdemes volna a valódi újjászületésre. Ez az újjászületés valamiféle jéghideg, fekete, bénító esemény. A vers kezdete a Sátán belépője. Csakhogy: kivel is találkozunk? Hiszen a címben Mefisztó, a versben a Sátán szerepel, más-más képzetköröket is bekapcsolva a vers intertextualitásába. A Mefisztó név irodalmi alkotásokat juttathat eszünkbe: Marlowe Doktor Faus tusa, Goethe Faustja, Madách Tragédiájának. Luciferé, Thomas Mann Doktor Faustusa és Klaus Mann Mefisztoja. Az eredeti név Mephistopheles, a Sátán egyik megjelenési formája, a hét főördög egyike, a második a bukott angyalok közül, az elnevezés valószínűleg héber elemekből áll, de értelme bizonytalan („romboló hazug”, „a jó elpusztítója”). A Sátán megnevezés egyértelműbb a keresztény hagyományban: az Ószövetségben e név ellenfelet jelent, aki a régi hagyomány szerint a mennyből bukott alá irigysége és gőgje miatt. Egy héber mítosz szerint a teremtés harmadik napján Isten fő arkangyala, egy Lucifer nevű kerub: a „Hajnal fia” az Édenkertben járkált csillogó ékszerekkel, Isten minden népek őrzőjévé tette. Egy ideig szerényen viselkedett, de hamarosan eluralkodott rajta a gőg. „Egyenlő leszek Istennel” - mondta, mire Isten alávetette őt a Földre, majd a Seolba. Zuhanás közben úgy fénylett, mint a villám. A mítosz nyomai fellelhetők a Bibliában is (íz 14,12-15;Ez 28,11-19; Lk 10,18; 2Kor 11,14; Jel 12,9.). A héber mítosz eredetileg egy egyszerű allegória: Hélél ben Sáhár („hajnal fia”) a Vénusz bolygó volt, ezt vegyítették Phaetron görög mítoszával. (Ezt a
