Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 1. szám - Szigeti Lajos Sándor: Az utolsó tánc: a legmélyebb vigasztalanság (II.) - két Baka-vers üzenete

Szigeti Laios Sándor • Az utolsó tánc

49

frakkját végigsimítja és eltűnik s ekkor új bizsergés fut szét az elzsibbadt karokba roggyant lábakba folytatódik a bál s a nő- és férfitestek drótvégen rángó bábui új táncok mámorába vesznek

Mint látható, a Sátán eltűntével nem nyerik vissza szabadságukat a táncolok, továbbra is egy náluk nagyobb hatalom mozgatja őket. Az utolsó versszak kezdése - „S húzza a Sátán hegedűje / húzza de egyszercsak leinti” - felidézheti bennünk Vörösmarty Mihály Vén cigányának utolsó versszakát, amely így kezdődik: „Húzd, - de mégse”; mintha ironikusan azt sugallná, hogy a vén cigány helyett nekünk már csak a hegedűs Sátán maradt, ezredvégi haláltáncot járó utolsó bálozóknak. Nagy Gábor jegyzi meg, hogy a verset erősen démonikus jellege a magyar irodalom több jelentős művével is rokonítja. Arany János a Tengeri-hántáshoz fűzött jegyzetében maga nevezte ugyanis „daemoni”-nak a muzsikát, amit Ferkó hall; Az ünneprontókban a démoni zene hatására elvesztik a fejüket a táncolok: „A táncosok arcán vérkönyü hull: / De a láb még egyre bokázza vadul, / Viszi a tánc ördögi kedve.” S szinte a Mefisztó-keringőzárlata is lehetne: „Úgy táncol el, egy bősz harci zenére, / (Mondják, a pokol tüzes fenekére) / Az egész őrjöngő csoport.” De említi Nagy Gábor Arany haláltánc-balladáját, a Híd-avatást is. (Vö. Nagy, 94.) Ady több verse is előzménye a más Baka-versben is, például a Háborús téli éjszakában uralkodó démonikus hangulatnak (elemzése: Szigeti, 150-177). A Sípja régi babonának című versben a zene és az árnyak kavargása tematikusán is hasonló szerepű; a Lédával a bálban befejező szakaszában a táncoló párnak olyan démonikus ereje van, mint a Baka-versben a hegedűs Sátánnak: „Elhal a zene s a vig teremben / Téli szél zúg s elalusznak a lángok. / Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve /Rebbennek szét a boldog mátka-párok.” Itt jegyzem meg, hogy maga a költő, Baka István is hasonlóan nyilatkozott: „Én nem démonikus, inkább démonokra érzékeny, szorongásos ember vagyok. Szorongásaim növelik démonikussá a belső valóságot, látomásaimat.” (Darvasi, 6.) Lényeges funkciója lehet annak, hogy itt éppen hegedűről van szó a versben, a hegedű ugyanis, amely Apollón lantját helyettesítve lehet költészet-jelkép is, megjelenhet a halál attribútumaként is. Példa erre Peter Brueghel A halál diadala című képe, amelyen - épp a középkori haláltánc motívumát idézve - a zenélő fiatal szerelmespár mögött a csontváz ké