Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében

A hovatartozást kizárólag külsődleges ismérvek alapján meghatározó politikának szükségszerűen áldozatává válnak azok is, akik a Volksbund-tagokkal meggyőződésben nem, de származásban, nyelvben, életformában történetesen rokonok. így elsőként az SS-be kényszerített katonák, akiknek kényszersorozásánál kizárólag a német vagy németes hangzású név volt meghatározó.

Nem hallottad, mit mondott a tiszt a laktanyaudvaron? Az a megtiszteltetés ér bennünket... - Egy újabb hang rekedten rászólt: - Tudjuk, ne folytasd. Még puskánk sincs. - A mozdony nagyot füttyentett. - Tudjátok ti, mit csinálnak a partizánok, ha elkapják a németeket? - kérdezte sokára az iménti csöndes hang. - Én nem vagyok német - csattant föl hirtelen valaki, akit eddig nemigen hallottak. Kényszeredetten röhögtek. Valaki röviden hahotázott. - Viccnek jó - dörmögte a Probsthoz közel ülő, nagydarab férfi. (121.)

Ám ugyanezt az irracionális módszert alkalmazzák a háború után „igazságot szolgáltató” hatalmak is, mikor a ki- és betelepítésnél, az internálásnál, a kényszermunkára ítéléskor a kollektív bűnösség elmélete szerint járnak el, mikor az új hatalom erejét a magyarországi németeken mint homogén közösségen demonstrálják.

A dezintegratív folyamatok eredményeképp a magyarországi németek idegenségérzete kínzóbb, mint valaha. Elárulva érzik magukat azok a kitelepítettek, akik Magyarországhoz való tartozásuk által határozták meg önmagukat. Egyikük így ír: „Az embernek csak egy hazája van, mondja az apósom, most tanulom, mennyire igaza van, ha ez a haza elárulja az embert, mondja, többé semmi sincs.” (240.). Meg is tesznek mindent azért, hogy hazakerüljenek.

Az otthonmaradottak számára az a páva testesíti meg az életükbe a kitelepítésekkel betörő félelmet és bizonytalanságot, melyet az elvadult, részegen randalírozó Amrisch Vendel, egy közülük való, szerez a Vadkertiék házába beköltöző „idegeneknek”.

Senki se szerette. Napra nap fönt ült az öreg kerítésen, s látszott rajta a gonoszság. Itt nem volt szokás félni állattól, de ennek a hangjába mindenki beleborzongott. Valaki elkeresztelte Vendelnek, így rossz emlékeket is minduntalan fölidézett. (207.)

Az újonnan betelepültekés a régi lakosok közötti feszültség a kocsmai verekedésekben vezetődik le.

A nagyobb falu kocsmáiban minden vasárnap összeverekedtek. ... A bálozást meg a verekedést a magyarok hozták divatba. Régen felénk módjával mulattak, kést a legények nem szurkálni hordtak magukkal.... A sváb lányok nem nagyon mentek be a tánchelyiségbe, nem mertek. A fiúk igen, Pauli... akár a többi fiú, magyar lányokkal táncolt sorról sorra a benti hőségben. A telepes fiúk ezt nem vették jó néven, ők is szívesen megtáncoltatták volna a sváb lányokat. De hiába ráncigálták egyiket-másikat befelé, a lányok, mihelyt kiszabadultak a szorításukból, visszaszaladtak az udvarra. A délutáni torzsalkodásokból estére könnyen késelés lett. (196-197.)

A kísértés, egy nagyobb tekintély árnyékában keresni biztonságot, megint igen nagy: az egyén irracionális, regresszív késztetései részben a társadalmi irraci-7