Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében

Példaképpé nő a Volksbund-agitátorok szemében Probst öccse, Franz. Úgy emlegetik, „mint aki elsőnek értette meg az idők szavát, s nevét máris beírta nemcsak a falu, hanem az egész német nép dicsőségkönyvébe” (77). A „falu büszkesége” (77.) voltaképpen sértett narcizmusát gyógyítani menekült Németországba. Probst világosan látja ezt, mikor öccséről gondolkodva megállapítja:

Franz idehaza csupán annyit akart, hogy szeressék. Ha ez megvolt, nem törekedett igen többre. De ezért a szeretetért nem akart igazán semmit se tenni. Ravaszkodni se érte, igaz. Ha látta, hogy sehogy se megy, a dühkitörésig követelődző lett. Annak ilyenformán nem jutott tapasztalatára, hogy többet kíván, mint amennyi az életben beteljesíthető. Megrémült, tanácstalanságba esett. S olyankor, akár a gyerek, elvesztette a fejét. (48.)

Probst tisztában van azokkal a veszélyekkel is, amelyeket ez a beállítódás magában rejt, „hibáztatja magát, amiért nem próbálkozott erőszakosabban megértetni öccsével, mennyire kiszolgáltatottá teheti magát valaki ilyen rossz természettel” (49.). Franz kiszolgáltatja magát, amennyiben elmulasztja kifejleszteni saját független énjét, amennyiben a külvilág megszűnik számára valóságosnak lenni. Az élettől elszenvedett valós és vélt sérelmekért [fültanúja lesz, hogy bátyja, akit a nősülés nyugtalansága „kiforgatott szokott magatartásából” (27.) a család anyagi helyzetéért aggódó apjuk szemére veti: „Kellett magának vén fejjel még megnyalni a mézet s gyereket csinálni” (27); ha szolgált, „mindjárt azon volt, hogy nem szeretik, hát parancsolgatnak neki.” (45.)] azzal kárpótolja magát, hogy kísérletet tesz az emberi lét korlátainak meghaladására. Kétségbeesett próbálkozásai, hogy feltétel nélküli, követelményeket nem támasztó szeretetet kényszerítsen ki, incesztuózus kötődésről tanúskodnak, melyet Franz anyjáról fokozatosan németségére visz át.2 Probstnak, aki szerette volna, ha Franz kiemelkedik a parasztsorból, ha ügyvéd, orvos, pap vagy tanár lesz, tehát ha potenciális közvetítővé válik, egy Urayval való beszélgetés után be kell látnia, hogy öccse, fonák módon, közvetítővé válván lett árulóvá:

Én bizony néha azzal is vívódom, hogy igazam van-e, ha ennyire tartom ezt a mi magyarságunkat. Ne lepődjék meg, hogy mint pap meg vitéz fia ezt mondom. S olyankor azt gondolom, nem jobb-e azoknak, akik elmennek innen, ki Németországba, ők legalább nyíltan élhetik a németségüket. Csak hát tudom, ez nemigaz. S akik elmennek, elmennének innen: a maga öccse ugye elment, s nem volt sietősebb dolga, mint hogy bejusson az SS-be, akik innen így elmennének, úgy érzem, éppúgy megtagadnák fajtájukat, mint azok, akik egyszerűen belebújnak a magyarok seggébe. Egyik se, másik se jár nagy szolgálattal sorsosainknak. (85.)

Az egyén narcizmusában működő dinamika figyelhető meg a Volksbund csoportnarcizmusában is. A belépőket vonzza a látszólagos biztonság, melynek egyszerűen a nagyobb tekintélyhez (a német nemzetiszocialista mozgalomhoz) való csatlakozás által kívánnak részeseivé válni. Ám a népcsoport jelentőségének nárcisztikus túlhangsúlyozása, mellyel a Volksbund-ideológia az idegenség érzését ellensúlyozza, kivezet a valóságból, dezintegrál. A magyarországi németek eddig

5