Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Müllner András: Mészöly és a hipertext
40 Út Dunatát ■ 2002 március mindenekelőtt a műszakiak a vizuális művészetekbe, de vajon képese hatni a tudomány a művészi gondolkodás magmájára? A választ majd az idő adja meg, amely rendkívül ravasz, s egyedül az evolúciónak dolgozik. Vagyis a két szféra közti áthallások nemcsak hogy egyre evidensebbé válnak, hanem idővel átfordulnak lényegi egymásra találásokba. Akarjuk, nem akarjuk, bele kell nyugodnunk abba, hogy ma még talán nem kalkulálható és nem látható módon a művészet akár diametriálisan más lesz, mint amit eddig művészetként elfogadtunk és szükségesnek tartottunk.”1 Mészöly arról beszél, amiről a hipertext-teoretikusok beszélnek: az irodalom és a technikai tudományok konvergenciájáról. És ő is éppjoyce-szal és az Ulysseszszel példálózik, ennyiben pedig végrehajtja azt, amit az előbb kvázi-hipertextuális művé való olvasásnak neveztem. Ha Mészöly, akkor csak szavakat kell sorolnunk, máris tudjuk, hogy kísérletei éppen ebben az irányban folytak: a lineárist ellensúlyozó, az élményeket nem kronologikusan, hanem a „jelenbe forrósítva” felidéző narráció létrehozásán dolgozott. íme, a mészölyi fogalom-konstelláció néhány darabja (ahol tudom, ott hozzáillesztem a fogalomhoz azt a másikat, amellyel az oppozíciót alkot2): töredékesség vagy fragmentalitás (szemben az egészelvűséggel, a monumentálissal, lásd a nagyregény iránti, sokszor terrorisztikus igény elutasítását); térképszerűség, a térkép mint kitüntetett metafora (sokszor megfigyelhető, hogy egyfajta térszerűséget állít szembe az idővel, lásd a történelmi korok térszerű megjelenítését, például a Megbocsátásban a Pándzsó-beli sírvárost; ezek a terek sokkal inkább együtt léteznek, mint az idő által elválasztva); sűrítés (szemben a bőbeszédű, ahogy ő mondja, „kedélyesen csobogó” anekdotával); közérzet és atmoszféra (itt többek között a metaforikusságra lehet gondolni, szemben a történetszerű metonímiával); jelenlét (kontra kiterjesztett vagy vonalszerű idő); atonalitás (Mészöly, idézet tőle, „a tonalitást az azonosság, az atonalitást a helyesbítés közérzetével állítja párhuzamba” - ez a helyesbítés ismerős lehet a Megbocsátásból, de sok más szöveghelyről is; a lényege a meg nem állapodás, mészölyi terminussal: az „útonlét”); rés (rálátás a világra; többek között a fokalizáció, a narrációs technika metaforája, ellentétben a mindentudó vagy omnipotens elbeszélővel); a réssel szoros összefüggésben van a ferdeség (többek között a realizmus illetve a realizmus idealitásának ellentéte, lásd a többször emlegetett realista képet, melynek ötcentis ferdeségében vélte felfedezni Mészöly a saját játékterét; a ferdeség ebből következően lehet a mészölyi értelemben vett realizmus metaforája); nyo
