Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Müllner András: Mészöly és a hipertext
Müllner András • Mészöly és a hipertext 41 mozás és/vagy nyomvér (ez a metafora a detektívregény-paradigmához engedi közelíteni Mészöly műveit; valamint felidézheti bennünk Vannevar Bush nyomozóját, aki egyéni útvonalakat készít önmaga számára); stb. Ennyi fogalom magában elég lenne egy hipertextuális feldolgozás igazolásához. És ha (joggal) felmerül az, hogy miért csak a szerzőre hivatkozik egy ilyen legitimáló aktus, akkor elmondható, hogy a befogadás legalább ennyi oppozíciót gyártott, amely oppozíciók konstruktív, forradalminak nevezhető tagjai mindig a Mészöly-próza megkülönböztető jegyeiként definiálódtak, és a régitől, a hagyományostól, vagyis az anekdotikustól (Balassa Péter), a metonimikustól (Szentesi Zsolt), a cselekményestől (Bakonyi István), a realistától (Alexa Károly), az okságikronologikustól (Fogarassy Miklós), a lineáristól (Thomka Beáta) elkülönbözőként írták le a mészölyi írásművészetet. Az, amit fentebb leírtam, a mészölyi mű (például a Megbocsátás) hipertexualizálásának első, ún. legitimációs lépése: ráhangolni a művet a médiumra. (Ahogy ezt már jeleztem, a ráhangolás egyszerre performatív és konstatív művelet). Ezután következhet a konkrét hipertextualizálás. A gépre hangolás munkája tehát kétlépéses: egy ideológiailag megalapozó és egy „megtestesítő”, a munkát a gyakorlatban megvalósító lépés követik egymást. Egy ilyen munka egyrészt legitimál, hiszen kívánatosnak tartjuk, hogy a médium és a médiumban közzétenni szándékozott mű strukturális sajátosságai harmonizáljanak egymással. Ez a zenében a hangszerszerű szólam, a fdmművészetben pedig filmszerű film esete. Az előbbi azt jelenti, hogy egy zongoradarab különböző szólamainak zenekarra való átírásakor nem automatikusan járunk el, hanem ez egyes szólamok lefordításánál figyelembe vesszük az adott célhangszer sajátosságait. Az utóbbi pedig azt, hogy egy film elkészítésekor nem a történet, az anekdota hangsúlyos, hanem a kép, mivel a film legelsősorban is abból van: képből. Jó példa a tárgy (tartalom, téma) és a médium összehangolására Lucien Hervé, a magyar származású francia fotós. Pályája kezdetén gégékét, apró történeteket, anekdotákat fotózott, aztán képeit lassan a fény-árnyék játékhoz, vagyis a fotó anyagához alakította. Lucien Hervét mészölyi energiák mozgatják, amikor a fotó (és önnön) anekdotizmusa ellen harcol. Jó példaként szolgál arra is, hogy miként kell a képből a kép „természetének” nem megfelelő alkotóelemeket kivágni. „Kérdező: Hogyan látod munkásságod egészét a kezdettől mostanáig? Lucien Hervé: Két periódust különböztetek meg, az első 1949-ig tartott, amikor riportokat készítettem, a második a Le Corbusier-vel va
