Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében

rásukat. Néha régi társai az aranykalászos gazda iskoláról meghívták ide lakodalmukra. Probst bizony kicsit tétován mozgott a táncoló, nagyokat viháncoló, kurjongató nagy falubeliek között. (31.) 1

Egy alkalommal kocsival arra került, ahol Vroniék épp dolgoztak az uradalom földjén.... Nem láthatták Probstot, amint lassan hajtott odafönt a magaslaton, az utat bokrok szegélyezték, eltakarták a lovas fogatot. A lányok s fiúk csomóba hajigálták a tarackot, valójában nagy iparkodással dolgoztak. De azért állandóan ingerkedtek, évődtek, énekeltek__Probst elérzékenyült ettől a jókedvtől, s a napsütésben alig állta meg, hogy le ne

menjen. S még soha nem érezte annyira, ezek között, ilyenek között talán idegen maradna. De legalább Vronit, akit épp kergettek a fiúk, s ahogyan esett el, valahány szoknyája a nyakában, legalább Vronit egész életére magához kösse. Féltékeny is volt közben. A fiúkra is persze, ám végül úgy gondolta, bizonyos a dolgában. Féltékeny inkább arra volt, egy élet nem lesz majd elég, hogy ő ezen az önfeledt istenteremtményén odalent eligazodjék. (33.)

Vroni azóta rég a kisebb falu viseletében járt. Probst mindig úgy érezte, méltóságot ad neki... - mégis, mintha a felesége közben annyira hasonult volna a falubeli asszonyok seregéhez, amennyire ő már talán már nem is szeretné. S ha külsőleg nem is, lélekben a közte s Vroni között levő korkülönbség szinte teljesen elmosódott volna. (33.)

Az integráció híve Uray is, a pap, akinek nagyapja földműves volt, s Urbauernek hívták, és akinek apja, mivel a háború után vitézi címet kapott, magyarosíttatta nevét. Véleménye szerint az integráció letéteményese egy olyan magyarországi német értelmiség lehetne, amely nem enged az asszimiláció csábításának.

Amire már imént ki akartam térni..., sajnos a magyarországi németségnek sose volt értelmisége. ... Vannakpapjai, tanítói, mi falusiak. Valamit teszünkaz érdekükben, eztis, azt is, de csaka magunk módján. A legalsó lépcsőfokon. Akika németségből kiválnak, úgy értem, tanulnak..., szellemi emberek lesznek, s rögtön beolvadnak a magyarságba. Nem tagadják meg származásukat, de muszáj beolvadniuk. Aztán Weissből Véry lesz, belőlem, Urbauerből Uray. Egyszer csak, észre se vesszük, mégiscsak megtagadtuk őket. Csak annyi marad, hogy akik közvetlen közösségükben élünk, mégsem válaszolunk nekik foghegyről magyarul, ha körülményes németségükkel valamiért hozzánk fordulnak. Persze elegen vannak, akik egyszerűen megtagadják a fajtájukat. ... Hamis föltevés, hogy az itteni németségnek, mióta eljött, kapcsolata lett volna az óhazával. „Die ersten lernten kennen den Tod, die zweiten die Not, und nur die dritten das Brot.” Nemrég olvastam a betelepülőkkel kapcsolatban ezt a mondást. De átvitt értelemben a későbbiekre is vonatkoztathatnak érzem, mindig, újra meg újra. A kapcsolat bármilyen hazához szellemi közvetítőt kíván. Úgy érzem, hiába élünk több mint két évszázada itt, ehhez a hazához is kíván, a magyarhoz. Mi, akik a németségből jövünk, ugyan értelmiséggé válunk, ebben a tekintetben mégse eléggé az ő értelmiségükké. S mivel fölfelé nem tudunk vagy csak nehezen közvetíthetnénk, lefelé talán igazán nem is akarunk. Ez a tanulság mindebből. Nézze a szerbeket. Az ő papjaik Belgrádban tanulnak, mi legföljebb itt valamelyik püspöki székhelyen. Világi értelmiségük szintén Belgrádban, Zágrábban, vagy tudom is én, Karlovácon. Utána visszajönnek, nem szégyellik, hogy visszajönnek. Nem tudom, érthető-e, mi ilyen formában a különbség az ő helyzetük meg a mienk között. Bármilyen mozgalomnak valóban értelme lehetne, hogy kapcsolatot teremtsen köztünks az eredeti haza közt. Talán. Persze tisztességes módon. Mert ennek a mostaninak a céljaival ... (83-84.)

A „mostani” alatt a Volksbund-mozgalmat érti Uray, amely kiegyenlítődést ígér, jóllehet figyelmen kívül hagyja az életben való racionális érdekeltséget.

A nagyobb falu szegényei úgy voltak, ki föliratkozott valamiért, ki nem. Ott is azzal beszélték rá őket, eztán majd lesz, aki megvédje érdeküket. A Volksbund jobb megélhetéshez juttatja őket, senkit nem sújt a magyar földvásárlási elsőbbség, joguk lesz mint nincsteleneknek beleszólni a község dolgaiba. Az ő német gondolkodású képviselőik majd verekszenek értük odafönt az Országházban. Probstnak mindebből ez is, az is rokonszenvesnek tetszett. ... Probst emlékezett, két éve Uray arra figyelmeztette, ez itt Magyarország. Ezt mindig meg kellene gondolni. S akik az itteni népet mindenfélére biztatják, valamiképp valóban épp ezt felejtik ki mondókáikból. (79.)

4