Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Jánosi Zoltán: "Fegyvert szereztem: bűv-igéket" - folklór-áthallások Illyés Gyula költészetében

Kalász Márton Téli báránya a szerző „szellemi anyanyelvén” íródott otthonkereső-otthonteremtő regény. Jelen dolgozat célja, a cím és az első mottó („... minden sors: jó sors”) provokációját követve, az otthonteremtés és a történelem-, illetve társadalomkritika egymásra épülésének vizsgálata,

A Téli bárány változatokat ábrázol a kisebbségi és nemzetiségi sorsra. Azt vizsgálja, milyen válaszokat adnak, adhatnak egy kisebbség, nemzetiség tagjai a történelem által újra és újra feltett közösségvállalás kérdésére. A regény szereplőinek, egy vegyes nemzetiségű dél-magyarországi vidék lakóinak, valahol Dél-Magyarországon, először a nemzeti szocialista eszmék terjedése, majd az 1945 utáni „jóvátétel”, a ki- és betelepítés, a „népcsere”, a kényszermunka, a „szocialista világrendszerhez” való csatlakozás, végül a szocialista rendszer első megrázkódtatása, 1956 kapcsán kell színt vallaniuk hovatartozásukról. A közösségvállalás kérdésére adott válaszuk egész létük: mindaz, amit éreznek, amit cselekszenek. Abból a megfigyelésből, hogy a fiktív elbeszélői instanciák egyike sem értelmezi, értékeli a válaszokat, adódik vizsgálódásunk kettős célkitűzése: egyfelől a válaszok rendszerezése, másfelől az elbeszélői stratégia válaszként való értelmezése.

Értelmezési stratégiánk kiindulópontja az a megfigyelés, miszerint azokon a vidékeken, ahol több nép, népcsoport él együtt, a faji, nyelvi, kulturális sokféleség és a szociális egyenlőtlenség kölcsönös érzékenységet gerjeszt, így az idegenség érzését az ott élők állandóan megoldást követelő belső konfliktusként élik meg. Az idegenség ezen érzése alapvetően kétféleképpen tehető elfogadhatóvá. Az egyik lehetőség az integráció: új, magasabb rendű egész létrehozása a különbözőből vagy éppen ellentétesből. A másik lehetőség a dezintegráció: a különbözőség egy elemének/egyes elemeinek abszolutizálása értékek hozzárendelése által. Az első az élet, a növekedés, a csoport fejlődésének szolgálatában áll, a második regreszszál, hanyatláshoz, pusztuláshoz vezet. A regény azokat a lehetséges késztetéseket mutatja, az egyén sorsában rajzolva meg az általánost, melyek az egyik vagy a másik lehetőség melletti döntést motiválják.

Azok, akik a progresszív megoldást választják, az értelem, a tudatosság szavát követik. Tudatosságuk nem más, mint a meggyőződéssé vált tapasztalat. Ők megélték, és mások példáján is megfigyelték, hogy az integráció a személyiség kiteljesedését szolgálja. Mint Probst is, akinek házasságkötése Vronival, a szép, igaz, hogy szegény lánnyal a nagyobb faluból, a regény egyik legszebb példája a különböző egyesítésére.

Mindig mondogatták, a nagyobb falu svábja Németország más vidékéről ered, mint a többi falué, nem is sváb, ki tudja, valami egyéb, nyelvjárása is eltér valamelyest a környékbeli népekétől. Könnyedebb lelkületű fajta, nem is viszi soha igazán valamire. Probst szerette a nagy falubeliek vidámságát, hangosságukat, eleven észjá-3