Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Móser Zoltán: Illyés Gyula Kodályról és Bartókról

64

Út Dunatát • 2002 december

Nem múlik el esztendő, hogy a pesti kritika ne fedezne fel egy-egy paraszt festőt vagy paraszt írót. Hogy ez a szívélyesség elég új keletű, hogy alig több tíz-húsz évesnél? Erről Pest sem igen tehet. Nem született magyarnak. Szellemisége ma is alakulóban van. Magyarságát főleg az irodalomból tanulta; a népiességet most tanulja újra.”9

1964-ben jelent meg az a könyv, amelyben a Kodállyal folytatott öt beszélgetés található. (Ezeket Lutz Besch készítette a brémai rádió számára.) Érdekes, hogy mire figyelt föl itt Illyés: „Városellenes volt Kodályt Ilyen vád őt sosem érte. Pedig így beszél, ebben a könyvben is:

»Tulajdonképpen két egymástól különböző országunk volt. Budapest magában külön ország volt. Csak ki kell mennie az egyik temetőbe, ahol régi feliratokat talál: több mint ötven százaléka idegen név, nagyrészt német vagy szláv, csak kevesebb, mint a fele magyar név. A város száz vagy kétszáz évvel ezelőtt teljesen német volt... A török hódoltság előtt a város színmagyar volt. Bár Budán, fent a Várban, már sok idegen élt.«

Aztán: »Budapesten még ma is olyan tájnyelven beszélnek, amely telítve van idegenszerűséggel, fonetikai és éppígy grammatikai idegenségekkel... Újságíróink közt is sok akad, aki ebbe a nyelvezetbe van belegabalyodva, úgy, hogy a magyar újságokban folytonosan nem magyar idiómákra bukkan az ember. Nekünk nemcsak a zenét, hanem a nyelvet is a falusi néptől kellett megtanulnunk... Angliában a műveletlen ember egy olyan cockney-nyelven beszél, amelyet a művelt megvet. Nálunk a művelt osztálybeliek, a jómódú városiak gyakran úgy beszélnek magyarul, hogy az mindenkinek, aki a magyar nyelvet alaposan ismeri, förtelmesen hangzik.«

Miért nem hangzik az ő szájából ez vádnak? (És még kevésbé rágalomnak?) Mert a tekintélye hitelesíti. És az elfogulatlansága. A könyv végén az életrajzi adatok közt ott van: édesanyja neve: Jaloveczky Paulina.”10

**<

Most pedig arról szólnék, hogy Illyés Gyula mit mutat meg Bartókról. Egy eddig ismert esemény alig ismert folytatása következik:

„1934-ben kint voltam a Szovjetunióban. Érdeklődve a magyar népnek nyelvrokonai iránt, Leningrádban elmentem a Keleti Intézetbe, hogy kapjak osztják, votják, udmurt, mári - ezek mind a magyar népnek a rokonai - nyelvtanokat. És ott a kezembe adtak rengeteg népdalt, ezeknek a velünk rokon népeknek a népdalaiból. Ezeket itthon mind odaadtam Szabolcsi Bencének, aki akkor foglalko