Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Móser Zoltán: Illyés Gyula Kodályról és Bartókról
62 Úr Dunatát • 2002 december Egy rádiónyilatkozatában pedig a jellemüket emeli ki, hisz ez alapján is példaképpé váltak: „Vigasztaló jelensége az emberi történelemnek, hogy a társadalmi élet bármely részén, bármely úgynevezett részleges területén működjék is valaki eredményesen, magasra-törően - végül kiemelkedik abból a részlegből, és általánosan is jelentékeny személyiség lesz: példakép, nevelő. Elképzelhető, hogy valaki mint orvos vagy mint mérnök végez kitűnő, fontos munkát: kitartásával, szorgalmával, becsületességével így egy egész országra hat, a saját szakmáján kívül is. Berzsenyi Dániel például szerette a magyar népdalokat, de akkori muzsikálóikat bizonyára ő is istállóban hálatta, ételmaradékkal traktálta; - álmában sem támadt képzelme arról, amit az ő nemzetpusztulást sirató, hatalmas énekei után száz év múltán bekövetkezett, hogy nemzetének öntudata éppen a népzene révén újul meg - hogy az elsiratott magyar nemzet méltóságát, világbeli jó hírét két népzeneművelő állítja ismét talpra. Mi tudjuk, hogy nemcsak a zenében volt ez az erő. Hanem épp abban a két zenei tehetségben: Kodály Zoltánban és Bartók Bélában. Miért? Azért, mert nemcsak zenésznek voltak nagyok. Jellemnek is, embernek is. Azaz, nagy kötelességtudók voltak. S ezáltal nagy nevelők is. Egy nemzetet tudtak új teendőre, új harcra felsorakoztatni.”3 Tehették, mivel a századforduló után azon négy-öt ember közé tartoztak, akik „újra fogalmazták a nemzet jelentését, megtisztították s fölemelték a haza lejáratott nevét. Eszményt tudtak tűzni, elsősorban a közösségi önzetlenség eszméjét egy szólamok mérgezte ifjúság elé.”4 Ezt az értéket (a magyarság közösségi eszméjét) emeli ki Illyés Gyula a legtöbbször: ezért a nemzet nevelőjeként, szellemi életünk kormányosaként említi őket: „Ha ideírjuk Bartók Béla és Kodály Zoltán nevét, csak a külföldi olvasó gondolhatja, hogy zenei kultúránk európai rangjának példázatául tesszük. De a magyar műveltség ismerői s főleg részesei tudatában ezek nemcsak zenei nevek. Mi pedagógusnak is óriásként tiszteljük őket. Körünkben nemcsak zenei nevelők voltak. A zenei életen kívül egész szellemi életünk irányítói. Voltak évtizedek, amikor az egész nemzet jóra nevelői, nagyobb tekintéllyel s nem egyszer hatásosabban, mint a politikusok.” Több helyütt is Petőfivel hasonlónak mondja őket: „Bartókot, Kodályt kezdetben én nem zeneszerzői munkásságukért becsültem, hanem azért, mert fölfedezték a népi műveltség értékeit, és ezzel egy kicsit uralkodóvá tették végre a népet Petőfi hite szerint, legalább a szellemi életben.5
