Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Illyés heroikus évtizede 1972-1982

48

Út Dunatát • 2002 december

pokat látta el különféle anyagokkal, többek között szépirodalommal - tárcával, novellával, mesével, verssel -, Illyés Gyulát évről évre hívtam, hívogattam, kiváltképpen az akkori ünnepek - a költészet napja, május elseje, augusztus húszadika, november hetedike, karácsony, újév - előtt, hogy tiszteljen meg bennünket. Instanciáztam. Rovatvezetőm, A. szerint ugyanis ha verset kérünk tőle, nem sűrűn, de évente, kétévente, föltétlenül ad, s föltétlenül újat. Feltétlenül és készségesen, mert a vidék dolgát a szívén viseli. Ami egybevágott mindnyájunk Illyés-képével, afféle evidencia volt, hiszen nagyon sok fontos verse Szegeden, a Tiszatájban került elénk; előszeretettel választotta a nem központi, a tűz szegélyén parázsló folyóiratokat, színházakat. A Pécsi Nemzeti Színház egyre-másra tartott Illyés-ősbemutatót. Persze a fővárost, a Kortársat sem hanyagolta el, a peremre azért sohasem vonult el végképp - a Kortárs mégiscsak Kortárs volt, a nagy, a legnagyobb kortársak otthona.” (Karc, Élet és Irodalom, 2002. augusztus 2.)

AJelenkor, a Tiszatáj, az Új írás és a Kortárs Illyés-közléseihez, lám, hozzászámítandók az állandó jelenlét megyei napilap-fórumai is, hogy az országos napilapokról (Népszabadság, Magyar Nemzet), hetilapokról (Nők Lapja, Élet és Irodalom) ne is szóljunk. Azaz emeljük ki közülük éppen a Nők Lapját, mert Illyés itteni közléseiről nyilatkozott már írásainak (főként interjúinak) megszerzője: Földes Anna. O akkortájt a „több százezres, később milliós példányszámban megjelenő Nők Lapja” sztárriportere volt; egy alkalommal a Tolna megyei szent helyekre is elkísérhette Illyés Gyulát. (Illyés ekkor mesélte el neki, „hogyan lett kishíján vártulajdonos Ozorán”. A költő unokatestvére ugyanis a tőle „kiudvarolt kölcsönpénzből szerette volna előbb megszerezni, aztán lebontani a még mindig felhasználható terméskőből épült egykori várat”. Vö. Irodalomismeret, 2002/3-4., 181.)

Nem könnyű felbecsülni az utolsó Illyés-évtized termését, az 1972-1982 közötti közlések számát és terjedelmét. Majd csak egy teljes bibliográfia tanúsíthatja, hová és mennyit írt Illyés Gyula akkor. Mindenesetre számolnunk kell kurrens könyveivel, életműsorozatának köteteivel, naplójegyzeteivel is, nemcsak a folyóirat-publikációkkal. A friss művek legépelése, indigós sokszorosítása, a kéziratok és a korrektúrák javítása ráadásul rendkívül vesződséges foglalatosság, hiszen még az elektronikus szövegrögzítés elterjedése előtti időket éltük. Illyésnek jószerivel egyetlen segítsége volt: felesége és múzsája, első kritikusa és „gépírónője” Kozmutza Flóra. Hősies helytállásuk inkább három-, mint kétezer lapnyi új vagy régibb Illyés-szöveggel való törődést jelentett.

Abban a negyvenegynéhány levélben, amit én - mint a Kortárs szerkesztője - 1972 és 1982 között kaptam Illyés Gyulától, sokszor esik szó a szövegek gépiratá