Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - N. Horváth Béla: Esszé és vallomás - Illyés Gyula: Magyarok
42 Úl PUNATÁI • 2002 DECEMBER parasztházból, ahol nevelkedtem, s ahová már csak így vasárnaponként térek meg néha-néha.” Ez az erkölcsi, etikai dilemma valószínűleg ennél az írói csoportosulásnál jelentkezett először és - megkockáztatható - utoljára. A tradicionálisan értelmezett költőszerephez a romantika óta mindig hozzátartozott a közösség, a nemzet, a nép képviselete. A népi írók - akiknek világszemléletét, így szerepértelmezését is erősen meghatározta nagyobb részük falusi, paraszti származása - a szegényparasztság és a falusi magyar társadalom képviseletét, társadalmi, politikai, kulturális felemelését tekintették feladatuknak. A nép nevében föllépni azonban - mint Illyés írja - nemcsak politikai, hanem, igazán jellem kérdés.” Az egyik feljegyzés egy kisgazda képviselővel, korábbi baráttal folytatott vitát eleveníti meg. A szólamok, a „nép” megfontoltságának és megingathatatlan erkölcsének frázisai a közösségre folyton apelláló, de attól egyre távolodó politikusi magatartást jelölik. „A nép nevében beszélni kedves barátom: ez a legnehezebb. Persze, valóban a nép nevében és nem e nép helyett. Úgy ahogy Petőfi mert beszélni, és ahogy már Arany sem mert” - figyelmeztet Illyés. O maga nehezen éli meg az eltávolodást, hisz minden idegdúca ehhez a valósághoz köti, műveltsége, politikai tájékozottsága azonban kellő távolságot biztosít a falusi, paraszti társadalom értő képviseletéhez, „...elgondolkoztat és lever a kezdeti feszültség, amely évek óta minden hazatértemkor ijesztően megismétlődik velem, azóta mindig, mióta első ízben nem csizmában és zekében jöttem vissza ebbe a faluba.” - írja 1935-ben. Persze nem a népből kisszakadt entellektüel borzad a szegénységtől, a testi-lelki nyomortól, hanem az elszármazott, ám kötelékeit meg nem tagadó értelmiségi kételye kap hangot. Ez a belső vita, a hit és kétely örök erkölcsi izgalma adja meg morális fedezetét annak népi költőszerepnek, amit Illyés képvisel. S ezért jelentheti ki teljes meggyőződéssel s ennek morális igazságtartalmával a már említett vitában: „Hogy mi fejezi ki a nép hangját, az nekem is gyötrelmes kutatás, pedig én is belőle kerültem ki, és nem tagadom, bennem is megvan a törekvés, hogy képviseljem, ha nem is ott és nem is olyan formában, ahogy te.” Illyés nép-felfogása, s a szerepe, szerepértelmezése sajátos helyet jelöl ki számára a népi irodalmon belül. Irodalmi kötődése, a szürrealizmuson való iskolázottsága, kapcsolatai az avantgárddal, ugyanakkor a Nyugattal, s Babits értékközvetítő irodalomszemléletével, nem akadályozták abban, hogy elfogadja az Erdélyi József kezdeményezte neofolldorisztikus irányt.. Politikai tájékozódása, baloldali elkötelezettsége alapját képezte annak a nagyszabású értelmiségi szerepnek, amely épp e baloldali, de már a kommunista munkásmozgalmi eszméktől eltávolodó érzékenységgel fordult a társadalom alján élő rétegekhez. Illyés nem vett
