Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - N. Horváth Béla: Esszé és vallomás - Illyés Gyula: Magyarok
N. Horváth Béla • Esszé és vallomás 41 lyozása az útirajz egészében érvényesül. Az útirajzot a lírikus írja, aki olykor filozofikus, állambölcseleti eszmefuttatásokba kezd, de mindig visszatér a lírikus pozíciójához, képszerűvé válik mindaz, amit egyszer-egyszer táblázatos szociológiai adatsor értelmez. Olykor hangsúlyozza is, hogy nem a szociológus kívülálló tárgyias pozíciójából elemez, hisz „találomra” jegyez fel adatokat. Az adatsort egy sokkoló, szinte poentírozó ténnyel zárja. „Babarcon például, melynek kálvinista magyar gyülekezete 1945-ben alakult, ma 424 nem magyar él. A magyar iskolának egyetlen magyar tanítványa van; a református pap, aki egyben tanító is, a saját kislányát tanítja benne.” S ehhez teszi hozzá a személyes élményét, Hidas példáját, ahol gyerekkorában többször megfordult, s ahol „üresen áll a templom és az iskola, a falunak már egyetlen bennszülött magyarja sincs.” A szerkezeti töredezettség is utal a többféle megközelítésre, ahogy ez a fejezet az egyke témáját körüljárja. Alapvető kérdésként merül föl, többféle interpretációban, a magyarság szerepe, kultúrájának jellege. Egy alkalommal Prohászkát idézi, aki Isten végtelen bölcsességének tanúbizonyságát látja abban, hogy a magyarokat épp ide vezérelte, szlávok, németek, törökök összekoccanását és testvéri ölelkezését megakadályozni. Mély szarkazmussal illeti ezt az üdvtant: „Feladatnak elég hősi feladat, bár hasznát véges emberi elmémmel nemigen látom: mi jó van abban, hogy megakadályozzuk, ha valaki ölelkezni akar?” Ugyanez a távolságtartás színezi a hazafiságról írottakat, a mit jelent hazafinak lenni kérdését. „A hazafiság a mai magyarok közt, a legjobb értelmű is, enyhe, de inkább csak tréfás zsidózással kezdődik, ez az előjáték (...) Folytatódik a kapitalizmus elleni sóhajtozással, ami még ugyanez a terület, majd átcsap a kifakadásokra Pest ellen, ahová az adó ömlik, s ahonnan büdösödik a hal.” Majd csodálattal és lelkesedve olvassa az egyik francia szürrealistát, aki egyetlen hosszú gyalázkodással illeti mindazt, amivel a franciák dicsekednek. S noha elbűvöli a szabadság, felvetődik, hogy követhető-e ez a példa: „Átkozni a hazát okkal, ez is csak valamilyenfajta hazafiság, erre példa épp a mi irodalmunk története.” A Magyarok kulcskérdése a népképviselet igazi tartalma, amelynek összetett problematikáját Illyés sokféleképp érinti. Egy hazalátogatás élményét idézi az a nagyon is személyesre hangolt jelenet már-már szcenirozott leírása, amely az elszármazottak idegenségét, a kiszakadás görcsét érzékelteti. A vonatra váró, ünnepélyesen öltözött falusiak, pusztaiak és a karra vetett felöltővel érkező író helyzetének distanciája túlságosan is erős. A beszélgetés erőltetett közhelyei világosan jelzik a megélt valóság különbözőségét. Logikusan adódik a kérdés: „Mit láthatsz meg te a világból - kérdezem majdnem hangosan magamtól, ahogy kilépek a kis
