Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Pomogáts Béla: A nemzet költője - Illyés Gyula születésének századik évfordulóján
16 Út Dunatát • 2002 december és az emberi személyiségben. A költemény az erőszakos elnyomás (a konstruált perek) bemutatásával indul (1-5. szakasz), ezt az emberi érintkezések ellehetetlenülésének rajza követi (6-9. szakasz), majd rendre a hivatalos ünneplés (10-11. szakasz), a művészeti élet (12-13. szakasz), újra a rendőri erőszak (14-15. szakasz), a gyermeki világ (16-17. szakasz), ismét az erőszak (18. szakasz), az emberi érintkezések (19-20.szakasz), a szerelmi együttlét (21-24. szakasz), újra a mindent átható zsarnoki uralom (25-27. szakasz), a természet és a világmindenség (28-29. szakasz), személyiség belső világa (30-40. szakasz), az emberi szuverenitás megszűnése (41- 45. szakasz) képei következnek, valamennyi az önkényuralom embertelen következményeire utal. A költemény valamennyi motívuma azt igazolja, hogy a zsarnokság mindenütt jelen van, mindenütt érvényesíti akaratát. Az imént (nagyjából) megjelölt motívumok egyféle retorikailag és érzelmileg emelkedő sort alkotnak: a felsorolásnak emelkedő íve van, amely mindinkább meggyőző erővel mutatja be a zsarnoki uralom iszonyatát. A zsarnokság ugyanis mindent a maga hatalma alá kényszerít, mindent megront, mindent elpusztít, ami az emberi életnek, az egyén és a közösség életének egyáltalán értelmet ad. Végül magát a költőt is eléri, az Egy mondat... két zárószakasza lírai vallomás arról, hogy a zsarnokság rátelepszik magának Illyésnek az életére és halálára is. A korábbi tárgyias felsorolások így váltanak át személyes lírába a 46. és 47. versszakban: „mert ahol zsarnokság van, / minden hiában, / a dal is, az ilyen hű, / akármilyen mű, / mert ott áll / eleve sírodnál, / ő mondja meg, ki voltál, / porod is neki szolgál”. Az Egy mondat... dinamikus felsorolásai egyetlen nagyszabású retorikai rendszert alkotnak, azt tanúsítandó, hogy a zsarnoki uralom teljes mértékben dehumanizálja a politikai berendezkedést, a civil társadalmat, az emberi kapcsolatokat és végül az emberi személyiséget. A zsarnokságnak erre a végzetes hatására utalnak a költemény szóképei is. A szövegben igen gyakoriak az elnyomás rendjét, a börtönök világát felidéző képzetek: „puskacső”, „börtön”, „vallatószoba”, „kiáltó őr”, „vádbeszéd”, „rabokfal morse-je”, „ítélet”, „dobolás”, „hulla”, „szögesdrót”, „rácsszilárd”, „aknamező”, „égig érő rács” és így tovább. A zsarnoki világ légkörét idézik elénk a köznapi élet minőségét kifejező képzetek is: a „pisszt jelző ujj”, a „vergődő jajsikoly”, a „kimeredt szembogár” a „megfagyott arc”, a „szív-hökkenés” és így tovább. A költemény lenyűgöző hatását elsősorban retorikai rendszere és retorikai eljárásai magyarázzák. Ezek között az egymással ellentétbe állított rokonhangzású fogalmak, mint amilyen például: zsarnokság van „nemcsak a vallatásban, / ott van a vallomásban”, „templom, parlament, kínpad: / megannyi színpad”, „fogoly
