Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - Pomogáts Béla: A nemzet költője - Illyés Gyula születésének századik évfordulóján
Pomogáts Béla • A nemzet költőié 15 közéleti tekintélyével senki sem vállalhatta teljes mértékben az ő tevékenysége által meghatározott nemzeti írószerepet. Nemcsak az irodalomban: az alkotó munkában és az irodalmi életben tartozott a huszadik század mértékadó személyiségei közé, hanem a közéletben is, minthogy a harmincas évek népi írómozgalmának, a Nyugat, majd a Magyar Csillag körül gyülekező írói tábornak is a vezetői között foglalt helyet. A második világháború után ott volt a Nemzeti Parasztpárt szellemi irányítói között, egy időben nemzetgyűlési képviselőként tevékenykedett, miniszteri tárcát kínáltak fel számára, amelyet persze nem fogadhatott el, minthogy mindenképpen őrizni kívánta függetlenségét, az 1949-ben megszüntetett Válasz szerkesztőjeként mint a nemzeti és a demokratikus értékek egyik utolsó szószólója próbált a berendezkedő zsarnokság ellen küzdeni, és természetesen az 1956-os forradalom napjaiban is az országos közélet legfőbb tekintélyei közé tartozott, szerepet vállalt a Petőfi Pártként rövid időre feltámadó parasztpárt irányító testületének munkájában is. A költőnek - és ez nyilvánvaló volt - a kommunista uralom ellenfelei között volt a helye, mindazonáltal, talán a forradalom leverését követő (önkéntes) visszavonulásától eltekintve, nem szorult ki az irodalmi életből, noha mint ezt számtalan adat és visszaemlékezés tanúsítja, szinte mindegyik verseskötetének megjelenését cenzurális beavatkozások előzték meg. Ő maga és művei folyamatosan jelen voltak az irodalmi életben, igaz, több alkalommal is ellenséges indulatok és hatalmi szóval elrendelt viták tüzében. Ezt a folyamatos jelenlétet igazából két tényező tehette lehetővé: egyrészt Illyés vitathatatlanul nagy tekintélye, minthogy a harmincas évek közepe óta irodalmunk vezető személyiségei közé számított, másrészt az a „diplomáciai” készsége, amelynek birtokában valamiféle, noha távolról sem zavartalan, együttélést tudott kialakítani a hatalom birtokosaival. Ezt az együttélést az is segítette, hogy még ifjúságából eredően személyes ismeretségben állt a kommunista rendszer több vezetőjével. Mindezek mellett, az életmű tükrében igen könnyen felfedezhetők a zsarnoki uralommal szembeforduló szellemi ellenállás tanúságai, mind a Rákosi Mátyás, mind a Kádár János nevéhez fűződő korszakban. Ezek között a tanúságtételek között is első helyen áll Illyés méltán igen nagyra becsült és népszerű költeménye: az 1950-ben született Egy mondat a zsarnokságról, amely a kommunista parancsuralom és minden parancsuralom tulajdonságairól és következményeiről ad képet, mintegy a zsarnokság természetrajzát készítve el. Az Egy mondat... mindig részletező aprólékossággal mutatja be a zsarnokság következményeit az általa megjelölt színtéren: az elnyomásban, a társadalomban