Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Grendel Lajos: A tények mágiája
Grendel Latos • A tények mágiáta 31 Grendel Lajos A TÉNYEK MÁGIÁJA* Ennek a rövid dolgozatnak, természetesen, nem lehet célja, hogy kijelölje Mészöly Miklós időskori prózáinak helyét a 20. század végi magyar irodalom történetében. Egyébként sem hiszem, hogy bármelyik jelentős írónknak a helyét egyszer s mindenkorra lehetséges volna rögzíteni. Minden jelentős mű (életmű) felülírja a hagyományokat, a tradíció újbóli átgondolására, esetleg átértelmezésére kényszerít. Irodalomtörténeti árnyékba borított műveket helyezhet újra a figyelem fókuszába, s ma fontosnak, sokak által olvasott és idézett műveket ítélhet tetszhalálra, ma érvényesnek hitt irodalomtörténeti ítéleteket érvényteleníthet holnapra. 2001-ben, ennek a dolgozatnak az írásakor, aligha akad irodalomtörténész, aki vitatná Mészöly prózafordulatig ívelő pályájának a jelentőségét. Az életműnek az utolsó, a prózafordulat utánra eső szakasza azonban már egy olyan irodalmi kontextusnak a része, amelyre, Kulcsár Szabó Ernőt idézve, „az epikai világ nyelvi színtérként való megjelenítésének igénye” jellemző. A mészölyi próza fordulata időben szinte teljesen egybeesik ezzel a paradigmaváltással, fordulatának iránya azonban kevésbé. Ha ebben a megváltozott, átrendeződött kontextusban próbáljuk megkeresni a 80-as és 90-es évekMészöly-prózájának helyét, igen kényes és ellentmondásos helyzetbe kerülhetünk. A Szárnyas lovak kötettel kezdődő mészölyi pályaszakaszra ugyanis legfeljebb csak részben érvényes az, amit Kulcsár Szabó Ernő, az „új” prózát jellemezve, így foglal össze: „Az irodalmi szöveg egyetemessége... nem a világra-, hanem a kommunikációra-vonatkoztatottságban érzékelhető. Márpedig ha az irodalom ebben az értelemben elsődlegesen kommunikációs jelenség, akkor az esztétikai hatásfolyamat jellegét nem a »világszerű« realitás léte, hanem a poétikai megformáltság nyelvi valósága határozza meg.” Ezért nem lehet véletlen, hogy irodalomtörténetének Mészöly Miklóssal foglalkozó fejezetében - a Megbocsátást kivéve - az író utolsó pályaszakaszának egyetlen művét sem említi meg, s a Megbocsátás minősítésekor is diplomatikus. A nem említés azonban nem jelenti azt, hogy egyben el is utasítaná ennek a kései pályaszakasznak a művészi eredményeit. Legföljebb nem tud mit kezdeni velük. Irodalomtörténeti eszmefuttatásának van egy igen fontos passzusa, amelyet valahogy nem szokás idézni, pedig enélkül igencsak egyoldalú kép kerekedne irodalmunk * Részlet egy készülő könyvből.
