Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 3. szám - Olasz István: László Lajos új könyvéről

66

Úí PUNATÁI • 2002 SZEPTEMBER

A regény „külső” történéseinél is izgalmasabb talán ez a fóliós belső világát megjelenítő lélekrajz. Lois Júdás sorsát éli meg, önmardosó víziók pokoli közegében fejlődik és bontakozik ki alkotói tehetsége, amellyel mégis a jót, a humánumot akarja szolgálni. Nyugalmát és identitását végül magára maradva egy kolostor szerzeteseként mint Frater Anselmo fogja megtalálni.

Az európai kulturális kontinuitás gyökereit alkotó zsidó-keresztény és görögrómai hagyomány meghatározó ikonjai jelennek meg a regény utalásaiban, Vergilius, Dante vagy Jesuah-Jézus. E szálak belefonódnak a mesteri kézzel szőtt textus „itt és most” tényszerűsége és a jó és a rossz „két világ közötti állapota” ellentétéből, a külső és a belső történés kontrasztjából, a megmutatkozni akarás és a rejtőzködés természetrajzának ütközéseiből sodort izgalmasan sokszínű mintázatába.

Ebbe a mintázatba belefér az önszemlélet iróniája is. A víziókban, - ahogy a szerző nevezi - „a lélek mozijának képernyőjén” megjelenő, egymással groteszk módon keveredő világokban együtt idéződnek Néró és Jézus, vagy akár a főhős által rádióriporterként felkeresett uránbányászok. („Lois rágyújtott egy szivarra, kívánta, de mindjárt elnyomta a tányérban. Dominique felhorkant: Tel... Valahol los montes Carpatos - a Kárpátok koszorújában mind ilyen lököttek élnek? Herdálod a vagyonomat? - Lois felemelkedett. - Lapátoltam az uránt, mint paraszt a korpát! Kisfiam, mit akarsz? Örülj az anyagnak, percenként meg kellene csókolnod, ezt e?... - Kinyomta a fenekét. - Na... majd osztozunk a dicsőségben meg a pezetákban.”)

A regényben különös melegséggel idéződik meg a dombok, a girbegurba utcák, a földszintes házak városa, Sexmonts, a főhős szülővárosa. („Apja Sexmontsban alkonyaikor elnézett a sötét tölgyesekkel borított hegycsúcsok felé, rézgálictól kéklő szőlősorokat látott, fehér falú présházakat, melyeknek tölgyajtaján kiszivárgott a bíborpiros kadarka édesbús illata.”) A rádiós Loisból lett Frater Anselmo itt, egy kolostor nyugalmában vár a feloldozásra. („A sexmontsi dombokon is kitavaszodott. A fráterok között idős szerzetes dolgozott; lehajolt egy-egy tőkéhez, hogy megszámolja a szemeket metszés előtt, megsajdult a dereka, ilyenkor magában így mormogott: Riparia Portalis, Ruprestris Monticola, Vitis Solonis... - Nézd - lökte meg hátát egy fiatal fráter, itt is imádkozik.”)

A jámbor ifjú Candide-ként induló és végül kertjét művelő Anselmóvá lett ember képének azonban már csak nagyon áttételes kötődése van Voltaire művéhez, mert annyira sokrétű a jelentésszerkezete. Mindenesetre, László Lajos műve a regénytípusok között a fejlődési regényhez, a nevelési regényhez igen közel áll. Más világirodalmi, időben közelibb párhuzamként Umberto Eco egyik re-