Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 3. szám - László Péter: Szabadiskolák Tolna megyében
László Péter • Szabadiskolák Tolna megyében 61 indították újra Decsen a háziipar jellegű tevékenységet. A művészeti ismeretek keretében dolgozták fel a falu szülöttének, Baranyai Decsi János humanista-reformátor írónak a tevékenységét (1560-1601). 2. A képességek fejlesztését és hiánypótlást, felzárkóztatást a közismereti tárgyak oktatói végezték saját belátásuk szerint. Bátaszélcen a székely fiatalság iskolázottsági szintje nagyon alacsony volt. Az alsó fokú szabadiskola ezen úgy próbált segíteni, hogy alapismereteket nyújtott, az általános iskola ismeretanyagát akarta elsajátíttatni. A decsi tanterv szintén az általános iskola tananyagára épült, de itt az ismeretek felújítására, elmélyítésére, gyakorlására törekedtek. Irodalomból mindkét helyen a népköltészet, Petőfi, Arany, Tompa, Vörösmarty, Garay, Vas Gereben, Jókai, Mikszáth, Gárdonyi, Ady, Móricz, Szabó Dezső, Veres Péter, Szabó Pál, Illyés Gyula, Sinka István, Móra és Kodolányi szerepelt a tananyagban. A kortárs irodalom feldolgozására író-olvasó találkozókat, könyvtárlátogatást terveztek. Különórák keretében volt szó olvasmányélményről, arról, mit és hogyan írjunk, (kérvény, levél stb.), hogyan fogalmazzunk. Történelemből a magyar nép eredetétől a második világháború befejezéséig tekintették át a magyar és az erdélyi történelem sorsfordulóit. Legnagyobb királyaink mellett a nemzeti függetlenségért és a nép jogaiért harcoló forradalmárok életútját dolgozták föl. Földrajzból koncentrikusan táguló körökben jutottak el a cikádori apátságtól a Duna-Dráva-Balaton térségén keresztül hazánk többi tájegységéig. Ezt követően helyünk Európában és helyünk a világban címszó alatt járták be a kontinenseket. 3. Kiemelten kezelték mindkét helyen az életminőséget javító, szélesebb látókört biztosító ismeretek nyújtását. Az ének, zene, tánc, a kórus, a költészet, a színjátszás nem elméletként, hanem gyakorlatként szerepelt a tananyagban. Hasonló módon kerültek szóba a díszítőelemek, a textíliák, kerámiák, a virágkertészet. Az orvosok mindkét helyen az egészséges lakásról és környezetről, az emberi test higiéniájáról, az érzékszervekről, a táplálkozásról, ruházkodásról, egészségről, betegségről, a munkaártalmakról beszélgettek. A községi lelkészek bekapcsolódtak a közismereti tárgyak oktatásába is, de az ő feladatuk volt a lélektan címszó alatt tervezett órák megtartása. Ennek keretében a test és a lélek harmóniájáról, a jellemről, a lelki tevékenységekről, a közösség és egyén viszonyáról, az igazságról, szabadságról, szeretetről, családról, házasságról, gyermekről, rokonságról és a társadalom rétegződéséről beszélgettek.