Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 3. szám - Bakonyi Veronika: A tárgyiasság (mű)formáinak körüljárhatósága

Bakonyi Veronika • A tárgyiasság (mO)formáinak...51

Amor sanctus kapcsán fogalmazza meg a homo duplex apollói és dionüszoszi lelkületének kettősségét, ami sohasem az egyensúlyra tör, a szorongás ennek a harcnak a folytonosságából fakad. „Mennél mélyebb lett a lelki élet, mennél jobban hatott a kereszténység lelki és aszketikus elve a test vad ösztöneivel szemben: annál erősebb lett a vallási költészetnek az erotikus íze, mert annál több léleknek összpontosult minden szerelmi lobogása a menny szerelmében.”29 Az udvarok pompája és a keleti hadjáratok még több ízt hoztak az isteni szenvedély megjelenítésébe. Baudelaire ezt a középkori érzékiséget helyezi a bűn szépsége mellé, adózva a rút esztétikájának. Esztétikai koncepcióról beszélhetünk, hiszen a szépség művészi formába öntésekor annak a kor kontextusában domináns kritériumait emeli ki. A szépség pedig a Fleurs du Maiban mindkét arcát felfedi a korábbi hagyományokat beépítve, mint az Ideál inkarnációja. Az egyik aspektusban a szépség szoborként jelenik meg, elérhetetlen és testiségében is hideg, érzéketlenül mozdulatlan. Mintha a parnasszisták törekvését idézné egy tökéletes forma iránt, amely csak művészi megformálásban létezik és műtárgyként függetleníti magát a modelltől. Ezt a kapcsolatrendszert látszik megjeleníteni A fújó Párizs A bolond és a Vénusz-szobor darabja.30 A fénylő, isteni szent Szépségnek azonban megmutatkozik egy másik megjelenési formája: a „fekete Vénusz”. így helyezi Baudelaire kettős alapra a szépség fogalmát: a vérszívó vámpírét, aki az életé, a testé, a perverzitásé; a francia „amour” és a „mórt”, szerelem és halál szavaiból, a kezdet és vég hangzásából áll össze az „art”, a művészet.31 A Fleurs du Mal ciklusai az egy könyvvé olvadással az oppozíciók két pólusát, az élet anyagban megnyilatkozását a művészet integrálja.

A Képek és jelenések babitsi múzsája közös játéktérbe kerül a rút esztétikájával. A múzsához ihletért forduló lírai alany így újabb módon vonatkoztat a könyvnyitás gesztusára, majd több látomást játszik egybe. Babits a babitsi hagyományokból épít egy rejtett ars poeticát, személyessége a literátoré és textológusé. A Recitativban a vizsgált „kötetet” megelőző ciklus, Az égő puszta láza expresszív képe „stíluskísérleteinek is emblémája: egyrészt a látomásos képeké és jelenéseké, másrészt lepusztultnak érzett élete drámai érzékeltetése” - írja Rába az 1911-es „versválság” idejére célozva. Azonban Rába ismerteti a szintén ebből az időszakból származó, 1910 végén - 1911 elején született három verset, melyek az Angyalos könyv harmadik füzetébe, a „lírai regény szövetébe” egymás után kerülnek be: a Recitativot nyitó Új könyvekre, a Divina machina és az Egy verseskönyv epilógusa. Ez utóbbit Rába meglátása szerint azért nem adta ki Babits, mert korát annyira megelőzi a vers poétikája, hogy félreértéseket vont volna maga után, hibás olva-