Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 3. szám - Gombos Péter: Borbély Sándor: A Nyugat tájain

12

Út Dunatát • 2002 szeptember

A Pipacsok a tengeren esetében a fiatal író tudatosságára hívja fel a figyelmet Borbély Sándor. Móricz nagyon jól tudta, milyen ismeretanyagot, szókincset használhat egy gyerekeknek szóló regény esetében. („Úgy kell összeszedni az anyagot, hogy az a gyermektől ne kívánjon olyan előismeretet, amikkel az nem rendelkezhetik...”). Ugyanakkor kritika is éri a regényt túlzott érzelmessége miatt, igaz, mindjárt hozzátéve: „Móricz idővel majd ökonomikusakban bánik az érzelmekkel.”

A Légy jó mindhalálig esetében elsőre talán furcsa az elemzésben vont párhuzam Mark Twain Tom Sanyerévú, mégis helytálló, ha nem a cselekményt, a műfajt, a hangulatot nézzük. A közös pont a német nyelvterületen „gesunkenes Kulturgut”-ként ismert fogalom, amely olyan irodalmi mű jelzője, mely bár eredetileg felnőtt olvasóközönségnek készült, mégis inkább gyerekek lapozgatják előszeretettel. Igaz, ebben a „lesüllyedésben” fontos szerepe volt az átdolgozásoknak is - nincs ez másképp Móricz regényénél sem.

A magyar és a külföldi irodalom jeles alkotásaival itt is könnyű hasonlóságokat kimutatni Kastnertől Musilon át Ottlikig, ez azonban részben meg is nehezíti a műfaji besorolást. Szerzőnk végül is a „nevelési regény” megjelölést választja, hangsúlyozva: Móricz nem Rousseau nyomdokain haladt.

Az Árvácska esetében sincs könnyű dolga az irodalmárnak. Egyrészt Móricz szerint ez gyerekek kezébe adható (ellentétben például a Légy jó mindhalálig^ 1), ugyanakkor azt is elismeri: „Irtóztató könyv”. E kötet szerzője „szociális felháborodás” eredményének aposztrofálja a regényt, melynek történetéhez jó alapot adtak megtörtént események, a kis Littkei Erzsiké (Csibe) élményei. Igazi élmény beleolvasni az író jegyzeteibe, amelyeket a lánnyal történt beszélgetései közben készített! {„Mikor éhes voltam és kértem, azt mondták, egye meg a fene a béledet.”)

Természetesen a gyermekeknek író Szabó Lőrinc sem maradhatott ki a könyvből. Természetes, mondjuk, pedig a költő életében nem adott ki egyetlen igazán kicsiknek szóló gyűjteményt sem! (Nem véletlenül került idézőjelbe a „gyermekvers” szó a fejezet címében.)

Az elemzés több költeményt is taglal, elsősorban a ritmika és a cselekményesség felől közelítve. Találóan mutat rá Borbély Sándor például a Falusi hangverseny sikerének okára: „Egyszerre kelt a kis hallgatóban auditív és vizuális hatást, izgalmat”.

Bizony, nem egyszerű a kötelező ritmusosság, dallamosság mellett cselekményt is megjeleníteni, ám, ha mindez egyszerre megvan, a siker is garantált. Nem véletlen: Szabó Lőrinc verseit feltehetően ma is sok gyermek hallgathatja es-